Egy hónapig bomlott a holtteste egy sporttáskába gyömöszölve: mostohája végzett a hatéves kisfiúval - Videó

Egy hónapig bomlott a holtteste egy sporttáskába gyömöszölve: mostohája végzett a hatéves kisfiúval - Videó

bűnügy
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 10. 23:45
A mostohaanya már korábban is állt bíróság előtt, mivel erőszakosan viselkedett a kisfiú apjával, Dalton Olsonnal.
Bors

Mint arról a Bors többször is beszámolt, május végén, houstoni iskolájában látták utoljára a hatéves Samuel Olsont, akivel a gyanú szerint apja élettársa végzett. A kisfiút Theresa Balboa ölhette meg, aki élettelen aprócska testét egy egyórányi autóútra lévő motelben hagyta egy sporttáskába gyömöszölve.

fejlemény

Theresa Balboa ügyében ezen a héten a hivatalos vádemelés is megszületett, melynek értelmében

a nőnek mostohagyermeke szándékos meggyilkolása miatt kell majd bíróság elé állnia,

míg korábban mindössze bizonyíték eltűntetésével gyanúsították, elvégre hosszadalmasan rejtegette a fiú hulláját, melyben egy barátja is segítségére volt.

Mint az a rendőrségi jelentésekből kiderült, Balboa számos dologban következetlenül nyilatkozott - ez szúrt szemet a zsaruknak, akik azután emeltek vádat, hogy 

a boncolás egyértelműen bizonyította: a Samuel halálához családon belüli erőszak vezetett.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.