Meg is halhatott volna – máig nem kért bocsánatot cserbenhagyója Krisztitől

Meg is halhatott volna – máig nem kért bocsánatot cserbenhagyója Krisztitől

dráma
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 29. 22:30
Ládi Krisztinát kiengedték a kórházból, de legalább három hétig nem dolgozhat. Ő az a 21 éves nő, aki Kóka és Sülysáp között megpróbált megelőzni egy férfit, ám Balázs az autója félrerántásával ráijesztett a lányra, ezzel súlyos balesetet okozva.
Kóré Károly

Ládi Krisztina gyakorlott sofőr, hiszen futárként dolgozik. Múlt vasárnap éppen a Balatonról sietett haza, amikor  Sülysáp és Kóka között megpróbálta megelőzni a sorban előtte haladó Balázst. A lány állítása szerint régóta ismerték egymást, mert a fiatal férfi szeretett volna hozzá közelebb kerülni, viszont a hivatásos sofőr nem volt éppen az ő esete. Amikor Balázs félrerántotta a kormányt, Kriszti megijedt, ezért kisodródott az útról, majd egy murvás részen megpördölt. A gépkocsi féloldalasan állt meg, a lány pedig alá került. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem halt meg. Leginkább az arcán sérült, és a teste több pontján is vágások keletkeznek.

A Bors elérte a férfit, ám ő nem kívánt a kérdéseinkre válaszolni. Először ugyan kifejtette a saját álláspontját a balesettel kapcsolatban, ám utána megtiltotta, hogy leírjuk, amit mondott. Pedig annak a lehetőségét is felvetettük, hogy esetleg bocsánatot kérhetne a sértettől, ám hogy erre hogy ragált, nem árulhatjuk el.

Még nem keresett a baleset óta a férfi – mondta a Borsnak Krisztina, akinek nagy érvágás, hogy közel három hétig nem állhat munkába.

– Három helyen dolgozom, hogy helytálljak az életben, de most nem lesz bevételem. Rettenetesen fáj a fejem, és még látszanak a zúzódádok is – árulta el a futárlány, aki a kórházból való kiengedése után bement a rendőrségre feljelentést tenni, ám ott közölték vele, hogy a baleset kapcsán már megindult egy eljárás.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.