Brutális hajsza az M6-oson, több halálos áldozatot követelt az ámokfutás

Brutális hajsza az M6-oson, több halálos áldozatot követelt az ámokfutás

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 24. 23:05
Hatósági jelzés ellenére sem állt meg a magyar rendszámú autó, eddig négy halottról tudnak.
Bors

Szombaton délután halálos baleset történt az M6-os autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 131-es kilométerszelvény közelében – adta hírül a police.hu.

Mint írják, egy magyar rendszámú autó vezetője

a hatósági jelzés ellenére nem állt meg, az intézkedés alól kivonta magát.

A sofőr önmagát és másokat veszélyeztetve közlekedett az autópályán, de elveszítette uralmát a járműve felett és a szalagkorlátot átszakítva az árokba csapódott. Eddig úgy tudni,

a balesetben négyen meghaltak, három másik sérültet mentőhelikopterrel kórházba szállítottak.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit, amely során embercsempészés bűntett gyanúja is felmerült. A rendőrség teljes útlezárás mellett folytatja a helyszíni szemlét. Az arra közlekedők, a balesettel érintett útszakaszt a 6-os és 63-as számú főutak irányába tudják elkerülni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.