Olyan szörnyűség történt a bolt közepén a négyhetes babával, anyukája torkaszakadtából kiáltott mentőért

Olyan szörnyűség történt a bolt közepén a négyhetes babával, anyukája torkaszakadtából kiáltott mentőért

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 18. 16:00
Négy hetes kisbaba sérült meg, miután az egyik szupermarketben rászakadt a mennyezet egy darabja. A tanúk az édesanya szívszaggató kiáltására lettek figyelmesek, majd azonnal hívták a mentőket.
Bors

A szomorú eset még csütörtökön történt Manchesterben, amiről a Daily Star számolt most be. Az anya vidáman tologatta a babakocsiban ülő gyermekét, amikor még nem is sejtette, hogy percekkel később kis híján tragédia történhet.

Éppen az áruház kínálatát nézegette, amikor reccsenést hallott, majd azt látta, hogy leszakad a mennyezet egy kisebb darabja. A panel eltalálta a kisbabát. 

A szemtanúk elmondása szerint a csecsemő maximum egy hónapos lehetett.

A baleset után azonnal értesítették a mentőket, akik a családot elővigyázatosságból kórházba szállították.

Csodával határos módon nem történt tragédia, az újszülött is "csak" könnyebben sérült.

Az áruház szóvivője megkönnyebbülését fejezte ki, hogy az eset után mindenki állapota kielégítő. Az üzlet a technikai probléma elhárítása után már újra fogadja vásárlóit, de a továbbiakban is együttműködik a hatóságokkal, hogy megállapítsák, pontosan mi okozta a balesetet, illetve ki vonható azért felelősségre.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.