Aktuális

Németországban meggyilkolt magyar bejárónő – Megrázó dolgot rögzített az egyik biztonsági kamera

Bors

Létrehozva: 2021.07.27.

<p lang="hu-HU">Forró nyomra bukkantak a Németországban meggyilkolt bejárónő, B. Diána ügyében. Egy térfigyelő ugyanis felvette, ahogyan egy rejtélyes férfi bevásárlókocsiban tolja a nő lepelbe bugyolált holttestét.

Forrás: Shutterstock

Hosszú hónapok eredménytelen nyomozása és kétségek után most talán békében nyugodhat majd B. Diána, az a Németországban meggyilkolt magyar bejárónő, akinek holttestét Kaiserslautern egyik félreeső területén találták meg decemberben. Mint arról a Bors is írt, a 48 éves Diána ápolónőként dolgozott Németországban, azonban egészségügyi okok miatt feladni kényszerült hivatását, és tovább állt, bejárónői állást vállalt.

Éppen új munkahelyét akarta elfoglalni a csendes kisvárosban, azonban munkaadóihoz sosem jutott el, már csak a holttestére bukkantak rá. Hamar kiderült, hogy a nőt brutálisan meggyilkolták, a zsaruk kutattak a gyilkos után, azonban folyamatosan zsákutcába jutottak, pedig már 10 ezer eurós, azaz 3,6 millió forintos nyomravezetői díjat is ajánlottak annak, aki segít megtalálni a gyilkost. Már akkor is sejtették, hogy az asszonyt valamilyen eszközzel vonszolták a külvárosba, talicskára vagy kézikocsira is gyanakodtak.

Most úgy tűnik, nem jártak messze az igazságtól, miután most előkerült egy felvétel, ami hatalmas áttörést jelenthet az ügyben. Egy parkolóház kamerája ugyanis rögzített egy rejtélyes férfit, aki a tetthely közelében őgyelgett a gyilkosság időpontjában, méghozzá igencsak furcsán: egy bevásárlókocsival sétált le és fel a rosenstrassei parkoló körül, a kocsin pedig egy fehér lepelbe burkolt alakot vagy tárgyat hurcolt, amiről a zsaruk azt gyanítják, nem más lehet, mint Diána holtteste. A helyi rendőrség ezért a felvételt közzétette az interneten is, és külön, erre a célra létrehozott telefonszámon kérik, hogy jelentkezzen az, aki láthatta a férfit. Diána ismerősei remélik, hogy sikerül elfogni a gyilkost.

– Dia nagyon jó ember volt, és megérdemli, hogy végre elfogják a gyilkosát, és hosszú évekre börtönbe kerüljön. Szeretnénk, ha végre békében nyugodhatna – mondta a Borsnak a nő egyik barátja.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek