Aktuális

Tudott úszni a Balatonba fulladt Zoltán és Tamás – édesapjuk elmondta, mi okozhatta a tragédiát

Bors

Létrehozva: 2021.07.27.

Egy kamasz testvérpár fulladt a Balatonba a hétvégén Alsóbélatelepen. A tragédia az egész országot megrázta.

Forrás: Végh István

Két gyermekét vesztette el a jászberényi P. család a Fonyódhoz tartozó Alsóbélatelep egyik szabadstrandján vasárnap délután. Először a 13 éves Zoltán, később a 17 esztendős Tamás holtteste került elő a vízből. A tragédiát a fiúk kishúga is végignézte.

Érthetetlen, mi okozta a tragédiát. A fiúk gumimatraccal mentek be a vízbe, és noha a szemtanúk szerint az édesanya a helyszínen megjegyezte, hogy sem Zoltán, sem Tamás nem tud úszni, édesapjuk szerint egyáltalán nem ez volt a helyzet.

A férfi tudni véli, mi vezetett a végzetes eseményekhez.

Egész kicsi koruktól vittük őket nyaralni. Ugyan nem versenyszerűen, de tudtak úszni. Akárhova mentünk, rendszeresen ugráltak a mély vízbe, sosem volt gond ezzel. Mindketten jó fizikumúak voltak, csak arra tudok gondolni, hogy felhevülhetett a testük, amikor belecsúsztak vagy beleugrottak a vízbe. Egyébként szemmel láthatóan a tragédia másnapján az a három bója beljebb volt hozva, amik azt jelezték, honnan mélyül a víz – nyilatkozta Sándor, a gyászoló édesapa a Blikknek, aki azt is elmondta: az elhunyt fiúk húga, Dominika, aki a partról nézte végig a drámai eseményeket, azóta rengeteget sír.

Az apa a lapnak arról is beszélt, hogy elhunyt gyermekei súlyos betegségekben szenvedtek. A nagyobbik nyitott gyomorszájjal született, csak ülve lehetett altatni kicsiként, hogy ne fulladjon meg, mert a légcsöve folyton elzáródott. Emellett alig hallott és gyengén látó is volt. A kisebbik autoimmun betegséggel és lisztérzékenységgel küszködött.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711665614
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088677_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711665614
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711665614
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei