Aktuális

Balatonba fulladt testvérpár - Megszólalt a Borsnak a vízimentő: Tíz percig küzdöttem a fiú életéért

Kóré Károly

2021. július 27. kedd 05:10

Két gyermekét vesztette el a jászberényi P. család a Fonyódhoz tartozó Alsóbélatelep egyik szabadstrandján vasárnap délután. Először a 13 éves Zoltán, később a 17 esztendős Tamás holtteste került elő a vízből. A tragédiát a fiúk kishúga is végignézte.

Forrás: Végh István

A jászberényi P. család még csupán egy napja élvezte a Balatont, amikor Zoltán és Tamás úgy döntött, hogy egy-egy gumimatraccal mennek be a vízbe. Órákkal később holtan kerültek elő. A Bors megtalálta azt a férfit, aki még a tóban megpróbálta a kisebbik fiút újraéleszteni. F. Attila korábban Amerikában dolgozott vízimentőként, így pontosan tudta, mit kell tennie.

– Egy SUP-os fiatalember észrevett egy árván lebegő gumimatracot jóval a bóján túl. Sejtette, hogy ez csak bajt jelenthet, ezért elkezdte a tulajdonosát keresni. Hamarosan meg is találta azon a részen, ahol egy felnőttnek is az álláig ér a víz. A fiút felfektette a vízieszközre, majd segítségért kiáltott – mondta Attila, aki az ismeretlentől átvette a gyermeket.

Körülbelül 10 percig tartott, amíg sikerült a partra tolnom, legalább ennyi ideig küzdöttem a fiú életéért. Menet közben szívmasszázst alkalmaztam. A srác akkor már halott lehetett. Amikor végre kiértünk, a fiú édesanyja szólt, hogy még a nagyobbik fia is bent van a tóban. Négy csónakkal érkeztek a vízirendőrök és a mentősök. Még mentőhelikopter is a helyszínre jött, de már hiába – mondta a tanú, akit megrázott, ahogy látta, hogy a fiúk kishúga végigsírta a kutatás és az újraélesztési kísérlet idejét. Órákkal később került elő a vízből Tamás.

A gyerekek édesanyja a szemtanúk szerint megjegyezte, hogy sem Zoltán, sem Tamás nem tud úszni.

A fiúk halálával kapcsolatban idegenkezűség gyanúja nem merült fel. Az elhunytakat a ságvári halottasházba szállították. A család tegnap oda vitte a fiúk ruháit, hogy felöltöztethessék őket. A gyászoló szülők még a tragédia helyszínére is visszamentek, hogy elhelyezhessék a mécseseiket.

A jászberényiek döbbenten állnak a fiúk halála előtt. Munkatársunk elérte Tamás egyik ismerősét, aki szerint P-ék szerető családot alkottak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16056068_auto_resized.jpg
origo.hu

Előkerülhet Suhajda Szilárd holtteste

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15734_resized.jpg?avcount=1685730009
origo.hu

Ilyen orosz fenyegetésre senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16054471_auto_resized.jpg
life.hu

"Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen aljas ember vagy" - össztűz zúdult Dollyra, lemondta koncertjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16056044_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fergeteges zivatar söpört végig az utcákon, kíméletlen jégeső csapott le a fővárosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16054079_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzünk a hétvégén? Ez nem kérdés, már mutatjuk is a legjobb recepteket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16057005_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ahol megkönnyítik a farkasok kilövését

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15735_resized.jpg?avcount=1685730009
origo.hu

Két év börtönt is kaphat a drogos magyar énekesnő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16055992_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. június 3.: erős felismeréseket hoz ez a nap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16056344_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rúzsa Magdi elutazott hármasikreivel: erre a szép helyre vitte el őket - Fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15723_resized.jpg?avcount=1685730009
life.hu

Elképesztő akciók a Lidl-ben: nem csak azt kapjuk, ami kötelező!(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/ACK_BsrWQpbYWEKQpEtw8d9h9AfX1dgn_lJTcexXUDE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk0M2RhYTI5NjYyMDRkOTJiNzI5MTlkNmViZDIyNmI5.jpg
Aranyos

Elképesztő nap: Novák Katalin együtt fagyizott Leka herceggel és a kis hercegnővel - Fotó