A rendőrök is sírva fakadtak, amikor a lakáshoz értek: egy 4 és egy 1 éves kisgyereket találtak holtan

A rendőrök is sírva fakadtak, amikor a lakáshoz értek: egy 4 és egy 1 éves kisgyereket találtak holtan

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 22. 17:00
A két kisgyerekért már nem lehetett tenni semmit, a helyszínen halottnak nyilvánították őket.
Bors

Egy hendersoni házhoz riasztották a rendőröket, akik közül többen sírva fakadtak, amikor a helyszínre értek. A lakásban ugyanis egy 4 éves kisfiú és egy egyéves kislány holttestére bukkantak. A szemtanúk egy férfit láttak lehajtott fejjel térdelni a bejárati ajtó előtt, ő volt a gyermekek édesapja. A rendőrség azonban nem őt gyanúsította a gyilkossággal.

Mint ahogy kiderült, a szörnyűséget az édesanya követte el, akit egy kórházban tartóztattak le. Jovan Trevino a lakásban egy búcsúüzenetet hagyott, így vélhetően végezni akart magával a gyermekei megölése után.

Az asszony a rendőröknek bevallotta, megfojtotta  a két gyermeket, majd elmenekült a helyszínről. A szörnyű tette előtt gyógyszerekre ivott, majd azt mondta a fiának, bukjon a víz alá a kádban, hogy jobban lásson. Majd 3-4 percig tartotta a gyerek fejét a víz alatt. A kislányával hasonlóképpen végzett.

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.