Aktuális

A fiam a 14-et sem érhette meg – egy hónap alatt vitte el a gyilkos kór

Bors

Létrehozva: 2021.07.23.

Hetekkel a 14. születésnapja előtt hunyt el az az életvidám kisfiú, akinek halálos betegségét alig egy hónappal korábban szúrták ki az orvosok.

Nincs is annál kegyetlenebb, mint amikor egy édesanyának kell eltemetnie a gyermekét – pláne, ha az a gyermek még 14 évet sem élhetett, szeretteinek pedig egyetlen hónap adatott meg, hogy felkészüljenek a halálára.

Az angliai Mossley városában élő Lauren Sice pár hónapja még azt tervezgette szeretett fiával, hová menjenek majd nyaralni – ám végül a kamasz temetéséről kellett gondoskodnia. A 13 éves George először május 21-én kezdett el panaszkodni arra, hogy alighanem megduzzadtak a nyirokcsomói. Az orvosok megnyugtatták: nincs semmi baj. Felírtak neki némi antibiotikumot, majd hazaengedték.

Posted by Lauren Sice on Wednesday, June 16, 2021

Pár nappal később, amikor nem hogy javult volna, de romlott a tini állapota, a nagymamája bevitte a kórházba. Ott eleinte agyhártyagyulladásra tippeltek, később azonban megszületett a diagnózis, amit egyetlen szülő sem akar hallani:

rák.

George-nál T-sejtes limfómát állapítottak meg, bár a dokik ekkor még azzal nyugtatták a családot: négy hét intenzív kemoterápiával legyőzik a daganatot. Eleinte jól is reagált a fiú a kezelésre, később azonban az állapota drasztikusan leromlott. 

Nem hitték, hogy búcsúzkodnak

Az orvosok úgy döntöttek: George-ot mesterséges kómába helyezik, hogy időt adjanak a szervezetének legyőzni a betegséget. Azt mondták: pár naptól pár hétig is tarthat a kóma. A család abban a hitben búcsúzott el a fiútól: amikor magához tér, újra látják egymást. Sajnos azonban ekkor beszélhettek vele utoljára – számolt be a tragédiáról a Mirror.

So tomorrow is the 10th of July and that day 14 years ago George was born and made me a mummy for the first time.All...

Posted by Lauren Sice on Friday, July 9, 2021

George Jonathan Butterworth-Sice teste július 3-án feladta a küzdelmet. Egy hét múlva töltötte volna be a 14-et. Édesanyja magába roskadt. Azt sem tudja, hogy nézzen szembe szeretett gyermeke elvesztésével.

A kamaszt július 23-án helyezik végső nyugalomra.

Ez is érdekelheti!

Az életéért küzd egy 2 éves kisfiú: ritka agydaganat támadta meg

Rákosnak hitték a kétgyermekes édesanyát, kivették hát a petefészkét – csak évekkel később derült ki, mekkorát tévedtek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek