Szlávik János tiszta vizet öntött a pohárba egy lehetséges harmadik oltás kapcsán – videó

Szlávik János tiszta vizet öntött a pohárba egy lehetséges harmadik oltás kapcsán – videó

egészség
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 07. 16:05
Szlávik János infektológus főorvos szerint számolnunk kell azzal, hogy a koronavírus-mutánsok miatt valószínűleg új vakcinákra is szükség lesz majd.
Bors

Szlávik János a Mokka hétfő reggeli adásában többek között a vírus mutánsok veszélyeiről is beszélt. Kiemelte, valószínűleg az elkövetkezendő időszakban számíthatunk arra, hogy új vakcinákat kell majd bevezetni, melyek az új variánsok ellen is védelmet nyújtanak.

– Ne felejtsük el, hogy más oltások fognak jönni. Olyan, mutánsok ellen is hatékony vakcinák fognak jönni, amivel érdemes lesz majd a harmadik oltást is elvégezni – mondta hétfő reggel a Mokkában Szlávik János, majd hozzátette: biztos benne, hogy kelleni fog harmadik oltás.

Biztos, hogy kell majd harmadik oltás. Csak gondoljunk bele a többi betegségbe, fél-egy éven belül. Tehát ha valaki megkapta a második oltását is, körülbelül hat hónap elteltével el lehet gondolkozni azon, hogy legyen-e harmadik oltás. Egyelőre nincsenek erre még adatok – tette hozzá.

(Ripost)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.