Az ügy részleteiről dr. Dócs András r. ezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának vezetője sajtótájékoztatón számolt be.
A bűncselekmény 2020. december 10-én történt. Az elkövetők reggel fél 6 előtt támadták meg az I. kerületi otthonából induló cégvezetőt, akinél az esedékes bérkifizetés miatt nagy összegű készpénz volt. A férfit a símaszkot viselő rablók
lefújták gázspray-vel, többször megütötték, és elvettek tőle több mint 33 millió forintot.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság jelentős értékre, csoportosan elkövetett rablás bűntett miatt ismeretlen tettesek ellen indított eljárást.
A BRFK Rablási Osztály hónapokig tartó, minden részletre kiterjedő nyomozásának eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőket. A 39 éves L. Ferencet a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály közreműködésével 2021. június 1-jén Monoron fogták el. A fővárosi nyomozók lefoglalták a valószínűleg a bűncselekményből származó pénzen vett gyorsasági motorkerékpárt, autóverseny-szimulátort és más értékeket. Ugyanezen a napon a rendőrök Győrben ütöttek rajta két másik feltételezett tettesen; az 52 éves K. Csabán és a 46 éves M. Krisztiánon. Előbbinél három paprika-spray-t, valamint egy gáz- és riasztófegyvert is találtak. A BRFK nyomozói mindhárom férfit gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, a bíróság azóta letartóztatta őket, írja a police.hu.
Az elfogott rablók negyedik társát még körözik. Fotó és körözési adatok itt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.