Pusztaszeri úti baleset: Csak kevésen múlt a tömegszerencsétlenség

Pusztaszeri úti baleset: Csak kevésen múlt a tömegszerencsétlenség

sérülés
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 18. 07:00
Egy nagy sebességgel érkező autó csapódott be a Pusztaszeri út 93. kerítésébe. Közben elsodort két nőt és két kisgyereket. 5-en megsérültek, 4-en súlyosan. Csak két méteren múlt, hogy az autó nem az utasokkal teli buszmegállóba vágódott, akkor tömegszerencsétlenség történt volna.
Bors

A Metropol utánajárt a szerda délutáni baleset körülményeinek. Egy barkácsbolt bejárata pár méterre van a baleset helyszínétől, és a biztonsági kamera rögzítette, ahogy kicsapódik a körforgalomból az idős nő autója. Ez a videó a metropol.hu oldalon látható.

Szemből a Törökvész út irányából szó szerint árkon-bokron keresztül, egy járdaszigeten át és egy padot ledózerolva vágódott ki az autó.

Éppen két gyerek és két nő pihent a padnál, amikor megtörtént a baj.

Az idős nő miután felhajtott a járdára, elsodorta a járókelőket és a padot. Végül nekicsapódott a Pusztaszeri út 93. kerítésének, amely még most is jól mutatja az ütközés erejét. A szemtanúnk szerint megsérült a járműben ülő két hölgy is. Egyiküknek az alkarja tört el, másikuk pedig szintén a karján sérült meg, de ő olyan súlyosan, hogy meg is kellett műteni.

A körforgalomnál lévő barkácsbolt tulajdonosa számolt be a Metropolnak, hogy mi történt pontosan.

A Törökvész út felől érkezett nagy sebességgel az idős hölgy, és egyszerűen kiesett a kezéből az irányítás. Kövér gázzal átjött a középső sávon, fel a padkára, utána pedig levitte a padot. A padon azért nem ültek az emberek, mert pont oda tűzött a nap. Ha ez akkor történik, amikor itt már árnyék van, akkor itt olyan vérfürdő lett volna, hogy hihetetlen. Sokan álltak ott, de szerencsére feljebb a buszmegállóban, az árnyékban – mondta el Tóth László.

Én a fiammal voltam a kertben, és rohantam ki azonnal

– tette hozzá.. – Hallottuk a csattanást, de nem avatkoztunk közbe, mert akkor már rengetegen ott voltak. Az idős asszony azt mondta: „Nem működött a fék, valami műszaki hiba volt”. Én viszont úgy láttam, hogy nagy sebességgel érkezett. Nagyon sokan meghalhattak volna – tette hozzá.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.