Nagy bejelentést tett a Petőfi Rádió – Új műsorokkal és műsorvezetőkkel lepi meg a nyáron hallgatóit

Nagy bejelentést tett a Petőfi Rádió – Új műsorokkal és műsorvezetőkkel lepi meg a nyáron hallgatóit

rádió
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 24. 17:35
A közmédia rádiócsatornája a nyáron sem hagyja unatkozni a hallgatóit. A legújabb hazai és külföldi zenék mellett több műsor is útjára indul az éterben és két új műsorvezetőt is köszönthet a közönség a mikrofonok mögött. Az első adások június utolsó hétvégéjén debütálnak.
Bors

Így, ni! és Megpendítem

Bekker Dávid egyenesen Kaposvárról csatlakozik a Petőfi Rádió csapatához, két új műsor házigazdájaként. Az Így, ni! adásaiban péntek délutántól egészen késő estig felel a pörgős hangulatért és csupa zenei újdonságot hoz a hallgatóknak. Szombatonként pedig folytatja a feltörekvő magyar zenekarok dalaival és új zenei irányzatok bemutatásával a Megpendítem című műsorban.

Szombati nyár és Petőfi TOP 40

Habóczki Máté a főállású apaságból tér vissza a rádiózás világába. A tapasztalt rádiós szintén két műsort kap a Petőfi Rádió repertoárjából: a Szombati nyár adásaiban minden szombaton, napközben arról gondoskodik majd, hogy a délutáni strandolás, grillezés, pihenés vagy éppen a munka lazán és jó hangulatban teljen el. Vasárnaponként pedig a négyórássá bővült Petőfi TOP 40 házigazda-szerepét is megkapta.

Egy gondolat

A közmédia két jól ismert szereplője, Koltay Anna és Béli Ádám szintén új műsorral jelentkezik a nyáron: minden vasárnap változatos zenei témákkal barangolnak együtt az Egy gondolat című műsorban. Bár mindkettőjüknek komoly zeneipari múltjuk van, teljesen más zenei stílusokban mozognak – ez a különbözőség adja majd az adások különleges hangulatát. A két tapasztalt kolléga annak idején együtt kezdte a műsorvezetői pályafutását a közmédiában az M5 kulturális csatornán, most pedig a Petőfi Rádióban tér vissza a párosuk, így nemcsak a témák, hanem a közös munka miatt is nagyon várják az adásokat.

Adj egy ötöst!

Június 26-án útjára indul egy új rovat is, az Adj egy ötöst! a Hétvége Petőfivel című műsorban, amelyet most hétvégétől, minden szombat reggel 7 és 8 óra között tűznek műsorra a Petőfi Rádión. A hallgatók az adásokban a legnépszerűbb magyar zenészek TOP5-ös összeállításait ismerhetik meg, amelyeket mindig egy-egy különleges szempontrendszer szerint kell összeállítaniuk. A meghívott vendégeket a kiválasztott dalokon keresztül jobban megismerheti a közönség, és azokat természetesen lejátsszák a beszélgetések között.

Az Adj egy ötöst! első vendége az egyik legnépszerűbb zenekar, a Bagossy Brothers Company frontembere, Bagossy Norbert lesz, aki megmutatja azt a dalt, ami a legkedvesebb a szívének és bár meglepő választás lehet tőle, ő mégis üvöltve énekeli a turnébuszban. Péczeli Dóra műsorvezetőnek mesél arról a dalról, ami szíven üti minden egyes alkalommal, és elárulja azt is, hogy mi volt a legutóbbi zenei felfedezése. Bár a pacsirták előnyben vannak, hiszen a sorozat szombat reggelenként jelentkezik, de a később ébredőkre is gondolt a Petőfi Rádió: az Adj egy ötöst! visszahallgatható lesz podcast formában a beszélgetéssel és dalokkal együtt a petofilive.hu weboldalon.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.