Aktuális

Nem hagyták annyiban a Lánchíd virágágyásának ledózerolását: Ezt tették az újpesti asszonyok

Bors

Létrehozva: 2021.06.23.

Nagyon sajnálják a fővárosiak a brutálisan ledózerolt, majd lebetonozott Clark Ádám téri gyönyörű virágágyást.

Forrás: Keller Mátyás

Egyik napról a másikra szembesültek azzal a fővárosi lakosok, hogy Karácson Gergely munkásai könyörtelenül megsemmisítették a Lánchíd lábánál található ikonikus virágágyást.

A lebetonozott Clark Ádám tér többeket felháborított. Sokan sérelmezték, hogy a virágágyás üde színfolt volt a város betonrengetegében, és most ez is megszűnt. Ráadásul ilyenre még a kommunizmus idején sem volt példa, hiszen akkor is gyönyörű virágok borították a teret.

Mint a Ripost akkor kiderítette: a Lánchíd felújítása miatt betonozták le a teret, hogy erre tereljék a forgalmat, állítólag ideiglenesen. Erről azonban semmiféle hivatalos közlés nem volt, Budapest lakóit váratlanul érte az ikonikussá vált, több évtizede ott lévő virágágyás ledózerolása.

Ám ezt nem hagyták annyiban az újpesti hölgyek! Wintermantel Zsolt, Újpest korábbi polgármestere Facebook-oldalán számolt be arról, hogy három eltökélt helyi nő virágokat vásárolt a saját pénzén és önzetlenül letették azokat a körforgalom közelébe.

„A szovjet tankokat is túlélte, Karácsony leaszfaltoztatta az ikonikus körforgalmi virágágyást. Az Újpesti Hölgyek azonban nem hagyták annyiban...” - írta bejegyzésében Wintermantel Zsolt.

A szovjet tankokat is túlélte, Karácsony leaszfaltoztatta az ikonikus körforgalmi virágágyást. :-O Az Újpesti Hölgyek azonban nem hagyták annyiban... :-D 💐

Posted by Wintermantel Zsolt on Wednesday, June 23, 2021

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132752_auto_resized.jpg
origo.hu

Esküvőre készül Kiszel Tünde lánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713240610
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129048_auto_resized.png
hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130515_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713240610
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132712_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Vadmacska és hiúz pózolt a bükki kameracsapdák előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

Új fejlemény a ráckeresztúri repülőbalesetben: ezért csapódhatott földbe a vezérigazgató gépe