Megdöbbentő részleteket árult el egy interjúban a lánya és közte lévő kapcsolatról Thomas Markle. Az immáron kétgyermekes hercegné állítólag továbbra is hideg apjával, évek óta nem beszélt vele.
A férfi állítása szerint már többször próbálta felvenni a kapcsolatot Meghannel, hogy a békülés útjára léphessenek, ám lánya egyáltalán nem nyitott a dologra, ráadásul annak idején minden kapcsolatot megszakított vele.
A 76 éves Markle sosem találkozott vejével, Harry herceggel, most kétéves unokájával, Archie-val, és a nemrég született Lilibet érkezéséről is csak a hercegi pár hivatalos bejelentése által értesült. Érzéseiről nemrég egy interjúban vallott.
– Nagyon fáj. Még egy baltás gyilkost is meglátogat a családja a börtönben,
de én még csak baltás gyilkos sem vagyok!
– Elkövettem egy buta hibát, és azóta is büntetnek érte. Együttérzésről beszéltek a legutóbb, de velem szemben szó sincs együttérzésről – magyarázta Thomas Markle.
Meghan apja sokadjára is bocsánatot kért, amiért paparazziknak adott el néhány fotót a hercegi párról még 2018-ban, majd megjegyezte: szerinte már nem kéne őt ezért büntetni.
Thomas Markle úgy gondolja, már éppen elég volt a közte és lánya között uralkodó viszályból.
– Össze vagyok zavarodva, nem értem ezt az egészet. Még ha valami borzasztó dolgot tettem volna, elfogadnám a helyzetet, de ez egyáltalán nem így van. Válaszokat akarok! – mondta a férfi.
Meghan Markle édesapja ezután elismerte: a mai napig jár neki némi pénzösszeg a 2018-ban eladott fotókért cserébe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.