Mindössze 21 éves volt, amikor egy torontói bár tetőteraszán bulizott Nurjahan Boulden. Az este azonban tragikus véget ért: egy gépfegyveres őrült lőtt a tömegbe. A fiatal lány a lábán sérült meg, többen pedig meg is haltak. Egyikük épp Nurjahan mellett feküdt élettelenül bő fél órán keresztül, míg a mentők megérkeztek.
Ahogy mondani szokás, Nurjahan az anyatejjel szívta magába a hastánc szeretetét, szinte előbb tanult meg táncolni, mint járni, ám a támadás traumatikus élménye után tíz évig képtelen volt táncolni. Élete legszebb időszakát élhette volna: elvégezte az egyetemet, férjhez ment, megszületett három gyermeke, mégsem volt képes igazán örülni, ugyanis a trauma után soha, sehol nem érezte magát biztonságban.
Nem érezte magát egésznek, gyakran gyötörte depresszió.
Tíz évvel a lövöldözés után rátalált egy másik túlélőre, aki úgy dolgozta fel a traumát, hogy minden érzéséről őszintén beszélt, még ha érzéseivel kapcsolatos kifejezései sokszor voltak nyersek és drámaiak is. Ő beszélte rá az anyukát, hogy beszéljen ő is, és amikor Nurjahan először állt ki egy sorstársakból álló közösség elé, már tudta, hogy ez az ő útja.
Azóta ahol csak lehet, beszél a félelmeiről, fájdalmáról ezzel segítve másokat is, hogy képesek legyenek feldolgozni az őket ért traumákat. És még egy fontos dolog: hiába fáj még most is néha a meglőtt lába, visszatért a hastánchoz is, ami testileg és lelkileg is felszabadította.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.