Aktuális

Virológus tisztázta, véd-e ellenanyag nélkül a kínai vakcina

Bors

Létrehozva: 2021.06.02.

Tiszta vizet öntött a pohárba Tóth Sándor virológus a kínai vakcinát és az ellenanyagot illetően. A szakember elárulta, hogy működik pontosan a Sinopharm-vakcina.

Véd a kínai vakcina akkor is, ha nem magas az ellenanyagszint. Sokan csináltatnak oltás után ellenanyagszint-mérést, mert kíváncsiak a vakcina hatékonyságára.

A kínai oltás után sokan azért aggódnak, mert a vizsgálat azt mutatta ki, hogy nem éri el a referenciaértéket az ellenanyagszintjük – írja a Ripost.

Nincs ok aggodalomra, véd a Sinopharm vakcina, de a modern oltásokkal ellentétben, nem az ellenanyagszint a mérvadó – nyugtatja meg a bizonytalan embereket Tóth Sándor virológus.

A szakember a közösségi oldalon magyarázta el közérthetően, hogy mi az igazság a kínai vakcináról.

A tesztek egy része csak a tüskefehérje S1 régiója elleni antitest szintet méri, ami nem elegendő a védelem kimutatására.

– A kínai vakcina egy csomó más antigén ellen is termel antitestet, így az erre az egy antigénre eső antitest szint természetesen alacsonyabb, esetleg határérték alatti is lehet – magyarázza.

Még az is fontos információ, hogy a vírusfertőzések elleni immunvédelem fő eleme a T-sejtes immunválasz.

– Az antitestek a vérben szabadon lévő vírust „fogják meg„ amiből viszonylag kevés van, mert a sejtekből kiszabaduló vírusok nagy része azonnal fertőzi a környező testeket, kevés „úszik el” távolabbra. A citutoxikus T sejtek viszont a már megfertőződött, éppen vírust gyártó sejteket támadják meg és pusztítják el. Így a vírusfertőzés elleni védelem szintjének a T-sejtes immunitás a jó indikátora, nem az ellenanyagszint – fejtette ki.

Tehát megnyugodhatnak azok, akiknek kevés vagy határérték alatti ellenanyagszintet mutatott az oltás utáni vizsgálat, ennek ellenére véd a kínai vakcina.

Tóth Sándor a Ripostnak korábban egy szemléletes példával magyarázta el, hogy oszlik meg az immunrendszer kapacitása a különböző vírusantigének között.

– Ha van egy adott összegem, amit elkölthetek és ezen csak húst vásárolok, akkor nagyobb mennyiségű húst tudok venni, mintha vásárolnék belőle zöldséget, lisztet, cukrot és húst is.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek