Katasztrófa! Istentelen rossz! Át kellett volna gondolni!
Egy elmebeteg, aki három sávból egyet hagy meg az autósoknak
– reagáltak a Hír TV által megszólított autósok a fővárosi dugó közepén araszolva.
Karácsony Gergely főpolgármester már a 2019-es választási kampányában arról beszélt, hogy ki kell szorítani Budapestről az autósokat. Az autó helyett alternatív közlekedési eszközöket vizionáló terv gyatra megvalósítása a koronavírus-járvány közepén öltött formát, amikor a főpolgármester a veszélyhelyzeti felhatalmazást kihasználva egy személyben hozott döntést ezekben a kérdésekben is.
Karácsony Gergely döntése alapján
2020 áprilisában a belváros egyik legforgalmasabb útszakaszára, a nagykörútra festettek fel biciklisávot, ezt 2020 nyarán az utcák egyirányúsítása követte, később pedig önkényesen vezetett be átfogó sebességkorlátozásokat az egész városban.
A mára kialakult közlekedési káoszt az is tetézi, hogy a fővárosban egyszerre három beruházás építési munkálatai kezdődnek meg: a Blaha Lujza téren, a pesti rakparton, és felújítás miatt lezárták a Lánchidat is. Az építkezések és a fővárosi önkormányzat korábbi sebesség- és forgalomkorlátozó intézkedései miatt szinte lehetetlen autóval közlekedni Budapesten.
Egy másik videó tanulsága szerint az ezzel járó kellemetlenségeket az autósok egyértelműen Karácsony Gergely számlájára írják.
"Budapest elesett..." - fÅvárosiakat kérdeztünk a dugórólBudapesten továbbra is a dugó a legforróbb téma, Ãgy ma is errÅl kérdeztük az embereket.Válaszok a videóban! SPOILER: a fÅvárosiak kezdenek türelmetlenek lenni, nem kÃmélték Karácsony Gergelyt.Te mit gondolsz a dugóról? Ãrd meg kommentben!
Posted by Budapest Beszél on Thursday, June 17, 2021
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.