Olyat csinált a nyílt utcán az monori fiatal, hogy rendőrök mentek érte

Olyat csinált a nyílt utcán az monori fiatal, hogy rendőrök mentek érte

fiatal
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 14. 14:25
Az üllői járőrök fél órán belül bilincselték azt a 19 éves férfit, aki a gyanú szerint lépcsőfokokon vonszolva próbálta egy idős asszony kezéből kitépni a táskát.
Police.hu

Egy 61 éves vasadi asszony kért segítséget június 10-én délelőtt, miután a monori vasútállomáson odalépett hozzá egy fiatal férfi és pénzt kért tőle. A kérést megtagadta, mire a férfi megragadta, megrántotta a táskáját. Miközben próbálta kitépni kezéből, az asszony egyensúlyát vesztette, majd a lépcsőre esett. Ez sem tántorította el azonban a támadót, a táskát szorítva áldozatát lépcsőfokokon át vonszolta. Egy utas közeledtére engedte csak el, majd a helyszínről futva elmenekült. Az áldozat a támadás következtében könnyű sérülést szenvedett.

Az üllői járőrök a helyszínen beszerzett, a támadóra vonatkozó leírás alapján 30 percen belül kattintották a bilincset a 19 éves, monori illetőségű, munkanélküli V. Zsolt kezén.

Kihallgatásakor a terhére rótt bűncselekményt beismerte, panaszt nem tett. A táskát akarta, ám elszámolta magát, nem gondolt idős áldozata ellenállására.

Az azóta letartóztatott V. Zsolt ellen a Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, számolt be róla a police.hu

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.