Gyakorlatról tartottak hazafelé a váci fegyőrök, amikor szörnyű dolgot láttak: azonnal cselekedtek!

Gyakorlatról tartottak hazafelé a váci fegyőrök, amikor szörnyű dolgot láttak: azonnal cselekedtek!

fegyőr
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 24. 16:15
Példát mutattak hősiességből a váci fegyőrök: egy idős, kocsija alá szorult férfit mentettek meg a biztos haláltól.
Bors

Sokszor mondogatjuk: nem minden hős visel köpenyt. Ez a napokban is igaznak bizonyult: a Váci Fegyház és Börtön munkatársai ugyanis éppen az éves lövészeti gyakorlatról tartottak visszafelé Márianosztráról a csapatszállító busszal, amikor a Dózsa György úton kiszúrtak egy balesetező, hátára borult kocsit. A fegyőröknek több sem kellett, azonnal fékeztek, és kipattantak a buszból, és amilyen gyorsan csak lehetett, a sérült kocsihoz rohantak. Szerencsére időben, ugyanis amikor közelebb értek, akkor

látták, hogy a felborult autó vezetője halálos csapdába esve feküdt az autója alá szorulva. 

Természetesen a konvojt rögvest leállították, és a közelben álló civilek segítségével akcióba kezdtek az idős férfi életéért: 

– Az ottaniak közül páran rögtön hívták a mentőket, míg a fegyőrök konvoja félreállt, addig az oda sereglett emberek közül többen tartották a kocsit, hogy addig is, amennyire csak lehet, leemeljék a férfiről – mondta egy, a helyszínen lévő helyi férfi – A fegyőrök is rögtön segíteni kezdtek, mindenki, aki aznap ott volt, egy hős, csupa nagybetűvel.

Sem a civil segítők, sem pedig a fegyőrök nélkül nem ment volna, ha nincsenek ott, akkor a férfi lehet, hogy már nem él. Igazi csapatmunka volt– szögezte le a férfi. 

Míg emberei és a civilek a férfi életéért küzdöttek, a biztonsági osztályvezető-helyettes a mentőkkel tartotta folyamatosan a kapcsolatot, instrukcióikat követve végül a fegyőrök együttes erővel megemelték a kocsit, és sikerült kiszabadítani a csapdából a beszorult férfit. Szerencsére ezután a rendőrök és a mentők is rekord idő alatt a helyszínre értek, a zsaruk a helyszín biztosítását, míg a mentők a sérült kezelését vették át a rögtönzött életmentőktől. Információink szerint a fegyőrök és a civilek hősies megmozdulásának köszönhetően a férfit végül kórházba szállították, és úgy tudni, hogy az állapota stabil. 

– Nagyon örültünk, amikor megtudtuk, hogy ilyen összefogás történt. Nagyon büszkék vagyunk mindenkire, aki részt vett a mentésben, és reméljük, hogy a balesetet szenvedő férfi is felgyógyul majd – mondták a helyiek. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.