Aktuális

Szorul a hurok: több tanú is jelentkezett Maddie eltűnése ügyében

Bors

Létrehozva: 2021.06.07.

A német ügyészség bizakodik.

Forrás: AFP

A német nyomozók szerint hónapokon belül megoldódhat a 14 évvel ezelőtt eltűnt brit kislány, Madeleine McCann rejtélye. Az akkor alig négyéves gyermeket 2007-ben rabolták el egy portugáliai hotelszobából: bár a német ügyészség nem tartja valószínűnek, hogy Maddie még életben van, a lány szülei, Kate és Gerry McCann sosem adják fel a reményt, hogy visszakaphatják legidősebb gyermeküket.

Az ügy első számú gyanúsítottja egy nemi erőszakért jelenleg is börtönben ülő német pedofil, Christian Brückner, aki ellen azonban még nem gyűlt össze elegendő bizonyíték a vádemeléshez.

Jól halad a nyomozás

Hans Christian Wolters ügyész most a Mirrornak bizakodva azt nyilatkozta, hogy hamarosan pontot tehetnek az ügy végére, mivel az utóbbi egy évben rengetegen jelentkeztek a rendőrségen információval, köztük látnokok is.

Remélhetőleg most már meg tudjuk oldani Madeleine McCann eltűnésének ügyét, de ez még pár hónapot igénybe fog venni. Rengetegen tanúskodtak tavaly óta, de sajnos nem kaptunk választ minden kérdésünkre. Ha végeztünk a nyomozással, tájékoztatni fogunk mindenkit az eredményekről és a részletekről – mondta Wolters.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek