Sokkoló: három gyermekével végzett otthonukban a brutális anya

Sokkoló: három gyermekével végzett otthonukban a brutális anya

bűnügy
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 30. 11:30
A három év alatti gyermekek holttestére saját otthonukban találtak rá - az első számú gyanúsított a saját édesanyjuk.
Bors

Egyet biztosan kijelenthetünk: túl sok a mesebeli szám abban a szomorú történetben, amelyről a Crime Online számolt be.

tragédia

A rendőrség nagy erőkkel nyomoz annak a három halott gyermeknek ügyében, akiket 

holtan találtak Kelet-Los Angeles-i otthonukban hétfő délután

- a gyanús körülmények között elhunyt gyermekek egyike sem töltötte még be a három éves kort. A két fiúnak és egy lánynak egyelőre meg nem nevezett 28 éves anyjuk adott életet, az eset kapcsán eljáró 

zsaruk pedig úgy vélik, ugyanez a nő fosztotta meg tőle őket.

A csöppségeket a helyszínre érkező szakértő azonnal halottnak nyilvánította, ugyanakkor a hatóságok még nem közölték haláluk okát: mindössze annyit árultak el, hogy

a környékre olyannyira jellemző lövöldözés teljességgel kizárható.

A gyermekek apja nem tartózkodott otthon a szörnyűséges tett elkövetésekor, a feltehetően gyilkos asszony azonban ennek ellenére nem az egyedüli felnőtt volt a házban - a helyi serif iroda hadnagya, Chuck Caldero a sajtó kérdésére válaszolva elmondta:

A gyilkosság időpontjában a nő mellett egy másik rokon is a színhelyen tartózkodott."

A gyermekek halálát illető nyomozás - akiknek egyike mindössze 6 hónapos volt - természetesen továbbra is gőzerővel folyik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.