Aktuális

Fenyegető SMS-eket kapott a fiú, hamarosan őt és édesanyját is kivégezték

Bors

Létrehozva: 2021.06.21.

A család szerint a meggyilkolt férfit számos fenyegetés érte kegyetlen halála előtt.

Ahogyan azt néhány napja már megírtuk, a 22 éves Paul, illetve édesanyja, az 52 esztendős Maggie Murdaugh holttestére múlt hét hétfőre virradóan találtak rá az amerikai család vadászházában. A rendőrség már akkor úgy sejtette, hogy a kettős gyilkosság elkövetői számára a tehetős família legifjabb sarja lehetett az elsőszámú célpont.

fejlemény

Az ABC 4 híradására hivatkozva a CrimeOnline közölte, hogy Maggie jelenlegi feje, Alex két fivére, John Marvin, illetve Randy Murdaugh pár nappal az esetet követően úgy nyilatkozott: fogalmuk sincs, ki akarhatott volna ártani Paulnak és az édesanyjának, éppen ezért arra kérték a nagyérdeműt, segítsenek információhoz jutni a gyilkos(ok) kilétét illetően.

Minden apró nyom jól jöhet, hiszen az elkövető továbbra is szabadon garázdálkodhat

– szögezte le Randy Murdaugh, hozzátéve, hogy sem testvére, sem ő nem tud valóságos családi ellenségekről, ugyanakkor az is biztos, hogy a múlt heti borzalmas mészárlásban elhunyt Paul fenyegető SMS-üzeneteket kapott a halála előtt.

Mint azt a másik fivér, John Marvin Murdaugh elmondta, ő maga nem tartotta hitelesnek a fenyegetést, ellenkező esetben tett volna valamit.

Azt hiszem, nagyot hibáztam

– vallotta be megtörten a férfi.

A gyanú szerint ugyebár Paul Murdaugh tudatmódosult állapotban vezette azt a balesetet szenvedett hajót, melynek fedélzetén többen megsérültek, a 19 éves Mallory Beach pedig életét vesztette. 

A fenyegető szavak tehát a gyanú szerint a lány családjától érkezhettek,

az ésszerűnek tűnő feltevés azonban egyelőre nem bizonyítható.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek