Szerdán és csütörtökön két fontos tárgyalási nappal folytatódik a Czeglédy Csaba és társai ellen, bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás vádjával folyamatban lévő büntetőper a Kecskeméti Törvényszéken - írja a PestiSrácok.
A szerdai napon az egyik strómant, A. Zoltánt, a büntetőper kulcsfiguráját hallgatják ki vádlottként, majd csütörtökön magát Czeglédyt.
A portál információi szerint A. Zoltán és Czeglédy is vallomástételre készül.
Mint ismert, A. Zoltán volt az első, aki megbukott, a bebukott makói iskolaszövetkezet aztán az egész hálózatot berántotta. A. Zoltán két évig hallgatott, majd az elsőfokú ítélet kihirdetése előtt vallott. Állítása szerint ő csak a nevét adta ahhoz, hogy Czeglédyék adót tudjanak csalni.
Első fokon a 3 év szabadságvesztésre ítélték.
Czeglédy,a vád szerinti bűnszervezet vezetője az elmúlt két évben vádlottként még nem állt a bírói tanács elé, hogy kihallgathassák.
Mentelmi joggal kétszer próbált kibújni a felelősségre vonás alól. Először miután a letartóztatásból csak egy napra sikerült akkor szabadulnia, a képviselőjelöltségtől is visszalépett. Másodjára, miután a Demokratikus Koalíció EP-listája utolsó helyére tette, a büntetőeljárást is megszüntették ellene.
A Szegedi Törvényszék kezdte tárgyalni az ügyet, ahol több bíró függetlensége megkérdőjeleződött és kirobbant a rendszerváltás utáni legnagyobb bírósági botrány, végül a Czeglédy-ügy is elkerült Szegedről Kecskemétre. A Kecskeméti Törvényszéknek sem volt könnyű dolga – hónapokon át csak aknákat mentesítettek… két olyan védőt is kizártak, akik perbéli szerepe eljárásjogilag utólag negligálhatta volna az ítéletet. Egyikük a DK szegedi politikusa, másikuk Czeglédy első számú védője, a volt igazságügyi államtitkár, Hankó Faragó Miklós volt.
Ez a nap is eljött: Czeglédy Csabát vádlottként hallgatja meg a bíróság.
A PestiSrácok úgy tudja, hosszú vallomásra készül, ami akár több tárgyalási napot is igénybe vehet.
Közben ismét a mentelmi jogra játszik… bár már nem olyan könnyű a dolga, mert a jelöltség ehhez már kevés. Szombathelyen már elrajtolt a kampány, a DK Czeglédy Csabát támogatja, egyelőre az előválasztáson.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.