Budapest belvárosát ellepték az öntudatlan zombik, egyre többen vannak – fotó

Budapest belvárosát ellepték az öntudatlan zombik, egyre többen vannak – fotó

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 23. 12:35
Elképesztő állapotok uralkodnak a fővárosban, lassan már mindenhol drogosok és csövesek fetrengenek.
Bors

A Metropol egyik munkatársa egy kellemes nyári sétát akart tenni az V. kerületben, amikor a Vigadó téren található parkban megpillantotta a nem túl szimpatikus külsejű alvó embereket.

Az arra járók igyekeztek úgy tenni, mintha észre sem vennék a nem éppen bizalomkeltő látványt nyújtó embereket, akikről már az első pillanatban látható, nem a kemény munka fáradalmait pihenik ki éppen.

Pedig a csodás gyep, ahol összegörnyedve fekszenek a hajléktalanok szinte hívogatja a sétálókat egy kellemes kis piknikhez. Nos, érthető, ha az elődől embereken kívül senki más nem akart élni ezzel a lehetőséggel…

Sajnos szinte nem telik el úgy egy nap, hogy ne érkeznének az olvasóktól olyan felvételek, amiken azt mutatják meg, mennyire képesek kivetkőzni magukból a Budapesten élő hajléktalanok.

Az VIII. kerületi Auróra utcában lakók is elképesztő látvánnyal szembesültek, amikor egy férfi fényes nappal tolta le a nadrágját, hogy elvégezze a nagydolgát.

Visszataszító videót osztottak meg a Csodás Lágymányos Facebook-oldalán. Két láthatóan nem a fáradságtól kidőlő férfi látható, akik minden gond nélkül tértek nyugovóra a XI. kerület egyik füves részén. Úgy tűnik, nekik igazán jól telhetett az estéjük, ami miatt viszont sokaknak elég rosszul indult a reggel, hiszen ez a látvány senkit sem töltene el boldogsággal.

Ellepték a hajléktalanok Budapestet. A legkritikusabb a VIII. kerület, ahol egyre kilátástalanabb a helyzet, drogosok hevernek a legváratlanabb helyeken.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.