Egyetemre járt, hogy könyvelő legyen a most 28 éves nápolyi srác, Michele Mancini, aki a suliban hamar rájött, ő bizony nem akar élete végéig egy irodában dolgozni, ezért kitalálta, valami sokkal jobb szakmát kellene találnia magának.
Miután 15 évesen átszúrták az egyik fülét, rajongott a különböző testékszerekét és testmódosító eljárásokért, ezért kézenfekvőnek tűnt, hogy maga is kitanuljon piercingesnek. Így is lett, húszas évei elejére pedig már annyira belejött, hogy tetoválások borították a testét, a száját is kifeszítette egy tágítóval, a nyelvét pedig kettévágatta, hogy kígyószerű legyen.
Michelen-nek van arc-, mellbimbó- és orrpiercingje is, de az összesen 70 testékezser és implantátum közül a legextrémebb az a 41, ami a péniszén és annak környékén helyezkedik el.
A srácnak összesen 19 szilikon borda és további 22 gyöngy díszíti a farkát, amit nem mellesleg széltében is átszúratott, biztos, ami biztos. Michele egyébként azt mondja, ez utóbbi fájt a legjobban, mi pedig készséggel elhisszük ezt neki.
Ugyan a legérdekesebbet már elmondtuk a nápolyi srácról, azt azért még eláruljuk, hogy Michele a legtöbb bigyót maga tette a bőre elá, sőt, a piercingek nagy részét is maga készítette. Bár édesanyja, a most 61 éves Filomena Lucarelli ellenezte, amikor fia elkezdte a testmódosításokat.
Ma már olyannyira megbékélt vele, hogy néha-néha még ő is segít Michele-nek átszúrni magán ezt-azt. Hogy a pénisze kidíszítésében segítségére volt-e arról nem szól a fáma.
Szóval a végére a mama is megbékélt, a csajok meg állítólag olyannyira rajongják Michele piercingekkel göcsörtösre tömött péniszét, hogy a srác nem csak élőben elégíti ki a vágyaikat, hanem létrehozott egy OnlyFans oldalt is, ahol pénzért mutatja meg a nyilvánvalóan bizarr kinézető testrészt.
Mivel ilyen előfizetésünk nincsen, csak úgy tudjuk elképzelni Michele szerszámát, mint egy középkori buzogányt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.