Szörnyeteg: Fojtogatta, rúgta, pofozta a bölcsiseket a kegyetlen óvónéni

Szörnyeteg: Fojtogatta, rúgta, pofozta a bölcsiseket a kegyetlen óvónéni

bántalmazás
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 21. 23:30
Az oltalmára bízott bölcsődéseket bántalmazó brutális óvónéni áldozatai még egyévesek sem voltak.
Bors

Miután a biztonsági kamerák felvételeit megtekintették, a 24 éves Rachel Beth Schradert meglehetősen rövid úton távolította el pozíciójából az őt alkalmazó kansasi óvoda – írja a CrimeOnline.

Az amerikai település egyik bölcsődéjében óvónéniként dolgozó fiatal nőt jelenleg négyrendbeli gyermekbántalmazással vádolják, holott 24 napos ténykedése során embertelen cselekedeteit 170 alkalommal rögzítették a mindent látó objektívek.

könyörtelen

A felvételek visszajátszására azt követően került sor, hogy a bölcsődében dolgozó kollégák egy sérült gyermekre lettek figyelmesek.

Az ügy egyik eskü alatt valló tanúja szerint az áldozatok mind 1 év alattiak voltak, akiket a gyanúsított több ízben is erőszakosan megrángatott, rúgdosott, megpofozott, a földre lökött, majd fektükben a padlóhoz nyomott, sőt: az egyik legemlékezetesebb eset során Schrader néhány másodpercen át

a saját partedlijével fojtogatott egy csöppséget, majd a padlóra dobta, ahol még bele is rúgott.

Az eset kapcsán eljáró illetékes hatóságok képviseletében Johnson megye ügyésze, Steve Howe elmondta, hogy jogász kollégáival minden tőlük telhetőt meg fognak tenni annak érdekében, hogy a kegyetlen bűneit elkövető nőre teljes szigorral sújtson le az igazságszoltátatás gépezete:

Mi nagyon komolyan vesszük az efféle természetű ügyeket

– tette hozzá Howe.

Habár az a "nagy testvér szeme" által látottaknak szögesen ellentmond, Schrader mégis azt állítja, hogy a március 26-ai eset volt az első alkalom, hogy valaha is kiskorút bántalmazott, és abban az esetben is kizárólag azért, mert

egyszerűen elvesztette a béketűrését és cselekednie kellett.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.