Aggasztó dolog tűnt fel a biztonsági kamerán – Húsz rendőr vonult ki a szállodához

Aggasztó dolog tűnt fel a biztonsági kamerán – Húsz rendőr vonult ki a szállodához

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 06. 09:30
Valaki elejtett egy fegyvert, majd húszan jöttek, hogy elvegyék tőle.
Bors

Aggasztó eset miatt értesítette a rendőrséget egy szálloda tulajdonosa. A bejáratnál elhelyezett biztonsági kamera felvételén ugyanis ijesztő képsorok fogadták – írja a The Sun.

Az akcióról készült videót ide kattintva megnézheti.

ribillió

Történt ugyanis, hogy a kelet-londoni Holiday Inn hotel bejáratán egy bajszos férfi haladt át katonai felszerelésben,

menet közben azonban kicsúszott a zsebéből egy pisztoly.

A tulaj persze máris felkapta elkallódott holmiját, ám az eset rémült szemtanúja kisvártatva a szobájába sietett, majd az általa riasztott személyzet az ipari kamerák felvételeinek tanulmányozása után habozás nélkül értesítette a rendőrséget.

Biztosra mentek

A terrorelhárítási központ munkatársainak megjelenéséhez hasonlatos felszerelésben kivonuló készenléti egység nem bízta a véletlenre a dolgot:

rövidesen mintegy húsz, állig felfegyverkezett zsaru rohamozta meg az épületet.

A pisztolyos férfit elfogták, majd elvezették, ám a hatóságok azóta sem adtak ki információt a kilétéről.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.