Aktuális

Flexország: Tilos a „Z”, vagyis a zajos kerti munka hétvégén! Vagy mégsem?

Bors

Létrehozva: 2021.05.23.

Évről évre felbukkan az interneten egy hír – általában tavasszal, a kerti munkák kezdetén –, hogy új törvény született, és mostantól tilos hétvégente hangzavarral járó munkákat végezni. Nézzük, mi igaz ebből!

Forrás: Shutterstock

„Új törvény értelmében: Tilos vasárnap füvet nyírni, flexelni, hangoskodni és égetni!”

– ezzel a felütéssel jelenik meg most már szinte minden évben egy-egy cikk az interneten, ami azzal is fenyeget, hogy ha valaki megszegi ezt a szabályt, 50-200 ezer forintos büntetésre is számíthat. Az álhír szerint a hangoskodás kategóriájába tartozik a fűnyírás, favágás, kerti traktorozás, barkácsgéphasználat – tehát nagyjából minden olyan tevékenység, amit a legtöbben valóban hétvégén, a szabadidejükben végeznének a ház körül.

Nem tudni, honnan indult az álhír

Hogy ki indította el ezt a fenyegető álhírt, ma már lehetetlenség kideríteni, azt viszont annál könnyebb, hogy igaz vagy sem. A zajos tevékenységek szabályait helyi rendeletek teszik tisztába. Ugyan az összes település rendeleteinek átnézésére nem volt lehetőségünk, azt ki merjük jelenteni, valóban egy részben torzított hírről van szó. Nézzünk pár példát!

* Kalocsán például van zaj- és rezgésvédelmi szabályzat, ami azt mondja, „zajjal járó munkákat (pl.: betonkeverés, fűnyírás, fűrészelés, stb.) a lakóövezetekben munkanapokon 6.00-20.00 óra között, munkaszüneti napokon 7.00-20.00 óra között lehet végezni”.

* Gárdonyban ugyanez érvényes. Hajdúböszörményben annyi a különbség, hogy hétvégente és munkaszüneti napokon csak 8-tól szabad elkezdeni tologatni a fűnyírót.

* Keszthelyen pedig hétvégente 9-ig is várni kell a zajos munkákkal.

* Békéscsabán nincs olyan helyi rendelet, amely korlátozná a vasárnapi fűnyírást, flexelést vagy más erős hanghatással járó tevékenységet, ahogy Sarkadon sincs olyan helyi rendelet, amely büntetéssel sújtaná azokat, akik vasárnap indítják be a fűnyírót.

Bár kétségkívül kellemetlen hétvégén a fűnyíró zajára ébredni, úgy fest, hogy büntetéssel riogatni a szomszédot mégsem túl hiteles. Ám még ha nem is büntetnek érte, az emberi együtt­ élés elemi szabályai mégiscsak megkövetelik, hogy legyünk belátóak, és ne zavarjuk túlzott vagy indokolatlan zajkeltéssel embertársainkat.

Üdülőövezetben más a helyzet

A Balaton és a Velencei-tó környékén bizony van olyan település, ahogy egészen szigorú zajrendelet van érvényben, leginkább a nyári hónapokban. A már említett Keszthelyen például május 1. és szeptember 30. között szombatonként 13 és 16 óra között, vasárnap és ünnepnapokon egész nap érvényben van a korlátozás. Balatonfüreden hétköznapokon is van némi korlátozás, illetve a tiltás vasárnapokon és ünnepnapokon egész napra szól. Emellett június 1. és augusztus 31. között – legyen bármilyen nap – 12 és 15 óra között sem lehet füvet nyírni, zajongani. Velencén vasárnap és ünnepnapokon bizony tilos a zajos kerti munka, mint a fűnyírás, kalapálás, fűrészelés és hasonlók.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711723514
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711723514
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711723514
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek