A daganat ráadásul Norina méhén kívül van, emiatt a szülés is komplikált volt a számára. A kislánya éppen ezért császármetszéssel jött a világra, a szülést több orvos is felügyelte, nehogy baj történjen.
Norina most a rajongói kérdésére elárulta, lányának, Rebekának lehet-e még kistestvére a műtét után, szúrta ki a Ripost.
Persze, méhen kívül helyezkedik el az elváltozás, hála istennek, nem áll fenn annak a veszélye, hogy ne lehessen gyermekünk. Szeretnénk még babát, igen
– fogalmazott a boldog édesanya a 24 órán át elérhető Instagram-sztorijában.
A műtét után egy nappal Norina hazamehet majd, így a szerelme és a kislányuk közelében lábadozhat.
Egy másik rajongónak ráadásul azt is elmondta, hogy bár semmi ideje nem volt foglalkozni magával a szülés óta, de a hasa 85%-a már lement, és kezdi visszanyeri a régi alakját – jóllehet, most érthető módon az anyaság a legfontosabb számára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.