Még mindig nem kaptad meg a védettségi igazolványod? Ez lehet a gond

Még mindig nem kaptad meg a védettségi igazolványod? Ez lehet a gond

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 12. 16:15
Többen is jelezték a szerkesztőségünknek, hogy nem kapták meg a védettségi igazolványt, pedig koronavírusosak voltak.
Bors

Március eleje óta postázzák ki a beoltott, vagy fertőzésen igazoltan átesett lakosoknak a védettségi igazolványokat. Sokan azonban hiába várják a postást.

A Borsonline szerkesztőségének többen panaszkodtak, hogy bár átestek a koronavíruson, letelt a karanténidő, de hetek óta nem kapnak védettségi igazolványt. 

Mint kiderült, mindegyiküknél ott csúszott el a dolog, hogy a háziorvosok nem jelentették le a karantén végét. Egyik olvasónk magánteszten vett részt, akkor derült ki, hogy Coviddal fertőzött. A tesztet végzők rögzítették is a rendszerben a pozitív eredményt, valamint azt, hogy két hét karantén vár rá. A háziorvosnak azonban a 10 (korábban 14) nap után az EESZT-ben át kell állítani a státuszt. Ez azonban sokszor elmarad.

A gyógyult státusz beállítása után azonban elindul a kártya kiállításának folyamata. Éppen ezért érdemes megérdeklődni a háziorvosunknál, le van-e jelentve a betegség vége.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.