Több mint négymillió forintra büntettek egy fiatalt, mert a tragikusan elhunyt barátjáért szervezetett megemlékezést

Több mint négymillió forintra büntettek egy fiatalt, mert a tragikusan elhunyt barátjáért szervezetett megemlékezést

lufi
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 06. 17:30
A rendőrség aztán megpróbálta tisztázni a helyzetet.
Bors

10 ezer fontos, azaz kicsit több mint négymillió forintos büntetést kapott a 19 éves Tyler James, mert leszervezett egy közös lufiengedést a barátja emlékére.

Az eseményt egyébként a koronavírus miatt Tyler aztán lefújta, mégis kábé 200-an megjelentek, hogy

egy focipályán 1000 lufit engedjenek a magasba a 17 évesen elhunyt Jamie McKitten emlékére,

akit március 31-én elgázolt a vonat.

A rendőrség először csak egy 800 fontos, azaz kábé 330 ezres büntetést szabott ki Jamesre, aminek elég volt csak a felét befizetnie, ha azt időben megteszi.

James egy posztban megkérdezte a többieket, hogy nem dobnának-e bele egy kicsit, így aztán hamar összejött az összeg, és anyagilag sem rokkant bele senki.

McKitten temetésének a napján aztán James kapott egy újabb büntetést,

amiben ezúttal már 10 ezer font megfizetésére szólították fel annak ellenére, hogy időben befizette a 400 fontot.

"Szerintem az egészet azért csinálta a rendőrség, mert nem tetszett nekik, hogy a közösség összefogott, és együtt kifizettük a büntetésüket"- nyilatkozta James.

A helyi, durhami rendőrség végül azt mondta, csak egy adminisztrációs hiba történt, és rossz adatokat küldtek ki James-nek.

(via Metro)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.