A páros kapcsolata már korábban sem volt éppen idilli: gyakran italozgattak, akkor pedig általában összevesztek, a vitákat pedig majdnem mindig bántalmazás követte. A nő egyik nap el is tűnt otthonról, ahova három napig vissza sem ment.
A harmadik nap után azonban újra találkoztak, az agresszív férfi pedig azonnal kérdőre vonta az asszonyt, akivel szokásos módon össze is vesztek. A vitát sokáig folytatták, mígnem délután a nő kibökte: valójában egy férfinél töltötte az idejét. Vallomása után aztán teljesen elszabadultak az indulatok: a férfi nekiesett a nőnek, akit először puszta kézzel kezdett verni, és közel ötven csapást mért rá, majd ezek után felkapott egy seprűt, és azzal folytatta a kínzást, amivel olyan erősen csépelte a nő fejét, hogy az a helyszínen meghalt.
A férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésse vádolják, hétfőn áll a Miskolci Törvényszék elé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.