Börtönben marad az unokáját erőszakoló Bács megyei pedofil

Börtönben marad az unokáját erőszakoló Bács megyei pedofil

Szegedi Ítélőtábla
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 25. 11:55
A vádemelést követően a törvényszék fenntartotta a vádlott letartóztatását, aki ez ellen fellebbezést jelentett be.
Bors

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványának megfelelően a Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta a Kecskeméti Törvényszék letartóztatást fenntartó határozatát annak a Bács-Kiskun megyében élő elkövetőnek az ügyében, akivel szemben a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy 10 éves lány sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat.

A 60 éves férfi ellen azért indult büntetőeljárás, mert fiának kiskorú, nevelt lányával fizikai erőfölényét kihasználva, erőszak alkalmazásával szexuális cselekményt végzett.

A vádemelést követően a törvényszék fenntartotta a vádlott letartóztatását, aki ez ellen fellebbezést jelentett be.

A Szegedi Ítélőtábla osztva a fellebbviteli főügyészség indítványát a bejelentett fellebbezést nem ítélte alaposnak. Miután a vád szerinti bűncselekmény esetén a törvény 5 évtől 20 évig terjedő szabadságvesztés kiszabását teszi lehetővé, ezért a terhelttel szemben a szökés, elrejtőzés veszélye változatlanul fennáll, melyet a személyi körülményei sem ellensúlyoznak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.