Aktuális

Rusvai Miklós: óriási mértékben nőtt az oltáspártiak száma

Bors

2021. május 17. hétfő 12:30

A koronavírus elleni első oltóanyagok engedélyezésekor az emberek fejében még sok volt a kérdőjel, így sokan ódzkodtak a vakcina felvételétől. A pozitív tapasztalatoknak és a hatékony tájékoztatásnak hála mára jóval többen kívánnak élni a védőoltással.

Forrás: TV2

Magyarországon egyre kevesebben utasítják el a koronavírus elleni oltóanyagokat, ráadásul négyszeresére emelkedett azoknak a száma, akik beoltanák vagy már be is oltatták magukat – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal közleményéből. A szakemberek szerint az oltási hajlandóság növekedésének több oka is van.

Csökkent az oltásellenesek száma

A Központi Statisztikai Hivatal 2020. november 30-ával kezdte meg a lakosság oltási hajlandóságának mérését, ami az óta jelentősen megnőtt. Míg a felmérés első hetében a válaszadók kevesebb, mint 15%-a volt biztos benne, hogy fel kívánja venni a vakcinát, a mérés huszonkettedik hetében – a 2021. április 26-ával kezdődő héten – már a megkérdezettek több mint 64%-a kívánt élni a lehetőséggel, vagy már be is oltatta magát. Az oltást teljes mértékben elutasítók száma a válaszadók között a mérés első hetén közel 36 százalék volt, ami az április 26-ával kezdődő hétre 17 százalékra esett vissza. A közlemény szerint az oltási hajlandóság javulásában minden bizonnyal szerepet játszik a tájékoztatás erősödése, valamint az oltási program előrehaladása.

Jók a tapasztalatok

Bár a felmérés 22. hetében az előző hetihez viszonyítva stagnált az oltási hajlandóság, hatalmas eredmény, hogy a mérés kezdetéhez képest már több mint a négyszeresére emelkedett azok aránya, akik élni kívánnak, vagy már éltek is az oltás lehetőségével. Igen csak szép eredmény az is, hogy a legutóbbi mérés eredménye szerint most volt a legalacsonyabb, 16,6% az oltást elutasítók aránya. Bár a bizonytalanok száma is jelentősen csökkent, még mindig 19% körüli.

Több tényezője is van annak, miért nőtt meg ilyen szép számmal az oltási hajlandóság – kezdte a Borsnak Dr. Rusvai Miklós víruskutató. – Az oltással kapcsolatos kedvező tapasztalatok, az oltási igazolványok, amik plusz jogosultságokkal járnak, illetve az, hogy néhány oltás közül már választani is lehet. Mivel most újra stagnál az oltási kedv én abban bízom, hogy a választható lista tovább bővül, mert úgy vélem, ez újabb fellendülést eredményezne az oltási hajlandóságban – zárta a virológus.

A fiatalok oltási kedve is nőtt

Kedvező, hogy sok 16-18 éves fiatal is hajlandó beoltatni magát a koronavírus ellen, hiszen ezzel ők is részei lesznek az „össznépi védettségnek” – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa a közmédiának hétvégén.

A szakember hozzátette: a „nyájimmunitást” könnyebb elérni, ha több ember veszi fel az oltást. Arra kérte a fiatalokat, hogy még többen regisztráljanak, hiszen ezzel nem csupán saját magukat védik, hanem nagyobb veszélynek kitett rokonaikat is.

További cikkek

Koronavírus

Ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy a betegeink meggyógyulnak. Most nem gyógyultak meg – egy magyar Covid-osztályos nővér vallomása

Baleset

Fiatal focista vesztette életét a XVIII. kerületi balesetben

Ez is érdekelhet

life.hu

Ultra ciki! Félrement Tóth Andi intim videója: "Utólag is elnézést!"

metropol.hu

Újabb tragikus fordulat LL Junior fiának ügyében

life.hu

"Az új levelezési címem” - Kiderült, hova költözött Csuti a szakítás után

magyarnemzet.hu

A Hertha meghátrált a távozófélben lévő kis Dárdai ügyében

szon.hu

Autó égett Tiszakanyárnál

mindmegette.hu

Sütisuli: a tökéletes töltött szalagos fánk titka - habkönnyű, és nem tocsog az olajban

vg.hu

Változott a trend: másra használják az ATM-eket a magyarok

borsonline.hu

Az orvosok is megdöbbentek azon, mit találtak a 67 éves bácsi szervezetében

life.hu

Borzalmas: Metró alá löktek egy nőt: a helyszínen életét vesztette

ripost.hu

Eljegyezték Hosszú Katinkát, íme az első fotó a lánykérésről - Fotó

origo.hu

A lányomat még ki tudtam rángatni a lángoló buszból, de a feleségem ott maradt