Aktuális

Nyilvánosvécé-vadászaton Budapesten – ilyen állapotban vannak ma az illemhelyek

Bors

Létrehozva: 2021.05.31.

A fővárosban állandó probléma, hogy kevés a nyilvános illemhely. Vajon ha valakit szólít a természet, milyen lehetőségei vannak Budapesten a legfrekventáltabb helyeken? Ebben most már egy telefonos applikáció is segít.

Toalett-túrára indult a Metropol csapata: Budapest legforgalmasabb helye, a Deák Ferenc tér lett a startvonal. Itt 3 nyilvános illemhely van, de ebből csak kettő működik. Mindkettő használata 250 forintba került és az egyik csak tizenegy órakor nyitott.

A másik, amelyik már nyitva volt, nagyon tiszta és rendezett volt, így a higiéniára nem lehetett panasz. A teszteléskor éppen egy hölgy jött ki az illemhelyiségről, aki elmondta, hogy szokta használni és eddig semmi panasza nem volt a WC tisztaságát illetően.

A turistákra nem gondoltak?

A Szent István Bazilika mellett található egyetlen közvécénél lehetetlen kideríteni, épp nyitva van-e vagy sem: a tesztcsapat ugyanis semmiféle jelzést vagy táblát nem talált erre vonatkozólag, az azonban megállapítható volt, hogy az egység rendben van tartva. Az viszont meglepő volt, hogy egy olyan forgalmas hely, mint a Bazilika, ahol templom mellett rengeteg kávézó és étterem található, annak a környezetében csak egyetlen közvécé legyen.

Az épület még áll, de már nem mosdó üzemel benne

Továbbhaladva a Szabadság térre lyukadhatunk ki, amelynek közepén régen egy nyilvános férfi és női mosdó állt. Az épület ugyan még megvan, de bent már régen nem vécé, hanem kávézó üzemel. 

A nyitvatartás nem a legideálisabb

A Metropol túrája a Klauzál téri (ezt a VII. kerületi önkormányzat működteti és használata ingyenes) valamint a Bethlen Gábor téri nyilvános mosdóknál zárult. Előbbi épp nem volt nyitva, az utóbbit éppen használták.

Összességében elmondhatjuk, hogy mindegyik nyilvános illemhely rendezett és tiszta. Viszont kevés van belőlük, és ami van, azok közül is a legtöbb későn nyit vagy nincs nyitva 0-24 órában.

A Budipest útbaigazít 

“A városban vagy, és sürgősen WC-re van szükséged? A Budipest segít!”

Ez az alkalmazás az összes Budapesten található mosdót megmutatja, sőt, még azokat az éttermeket és kávézókat is feltünteti, amelynek vannak mosdói. Egyébként a Budipest elnevezés egy kicsikét becsapós, mivel az alkalmazás országszerte mutatja azokat a helyeket, ahová betérhetünk, ha szólít a természet.

Több pozitívuma is van az alkalmazásnak. Az egyik, hogyha nincs időnk keresgélni az alkalmazás megnyitása után megjelenő térképen, akkor egy lefele gördítéssel, azonnal megjeleníti a közelben található vécéket. Emellett színekkel jelölik az éppen nyitva tartó vagy zárva lévő mellékhelységeket.  Az alkalmazást a használók is segíthetik, ha járnak olyan helyen ahol van nyilvános mosdó, de az alkalmazáson nem szerepel, akkor a „mosdó hozzáadása” fülnél hozzá lehet adni. Ez egyben egy negatívum is, hiszen bárki, bárhova bejelölhet egy illemhelyet, amelyről később kiderülhet, hogy nincs is ott.

Ezek működnek

A Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) 2010 óta vállalkozási tevékenység keretében üzemelteti a korábbi fővárosi nyilvános illemhelyhálózat megmaradt néhány még használható, vagy azzá tett egységét. Ezek az akadálymentesített, gyermekpelenkázóval, sok helyen zuhanyzókkal, hajszárítókkal, gyermekre méretezett szaniterekkel felszerelt illemhelyek a következő helyeken találhatók: I., Déli pu. mellett, I., Palota út, II., Margit-híd budai hídfő, V., Szent István tér, IV., Városkapu, V., Astoria, V., Petőfi tér, XII., Városmajor, XIII., Lehel tér, XIV., Műcsarnok mögött, XIV., Széchenyi fürdő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713588311
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713588311
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713588311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713588311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól