A bajban ismerszik meg, ki az igazi barát – tartja a mondás, és a koronavírus igazán nagy bajokat okozott az egész világon. Emberek milliói haltak bele, gazdaságokat vágott a földhöz, és sok minden majd csak a következő hónapokban fog felszínre törni. És kivel lehetne könnyebb ezt az egészet átvészelni, ha nem igazi barátokkal? De sokan éppen a pandémia alatt jöttek rá, hogy nem minden az, ami annak látszik, ezért rengeteg barátság megszakadt. Egy angol magazinból szemezgetett a Joy, ahol lányok beszéltek arról, miért szakították meg a kapcsolatot a barátnőikkel a karantén alatt.
– Több intő jelet kaptam, hogy nem jó emberrel barátkozom, és hogy erre rájöjjek, sajnos szükség volt a pandémiára. Először úgy jelent meg a házamnál, hogy előtte nem is szólt, a kisfia pedig mindent összetapizott a lakásban.
Órákat töltöttem azzal, hogy utánuk takarítok. Aztán a férje kezdett el kommentelni mindenféle negatív dolgot a bejegyzéseim alá. Amikor pedig megemlítettem a barátnőmnek, szabályszerűen nekem esett. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy ez minden, csak nem barátság – mesélte egyikük.
– Az egyik volt barátnőm teljesen máshogy állt a COVID-kérdéshez, mint én. Nagyon lazán kezeli a dolgot, és most nemcsak a vírusról van szó, hanem az egésznek a pszichológiájáról. Megkértem őt, hogy teszteljen, mielőtt velem találkozik, ő viszont nem volt hajlandó.
Olyan helyzetbe akart kényszeríteni, amiben nem éreztem volna biztonságban magam. Szerintem a barátság nem erről szól, hanem arról, hogy tiszteletben tartjuk a másik kérését.
– Ahogy elkezdődött a karantén és csak telefonon vagy üzenetben tartottuk a kapcsolatot a barátnőimmel, valahogy teljesen egyértelművé vált, hogy ki az, akinek semmi keresnivalója az életemben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.