Rusvai Miklós tisztázta: eddig leszünk védettek a vakcinától – videó

Rusvai Miklós tisztázta: eddig leszünk védettek a vakcinától – videó

egészség
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 13. 16:00
Mennyire kell tartanunk a jövőben az egyre veszélyesebb, mutálódott vírusfajok fenyegetésétől? A doktor úr szerint már túl vagyunk a nehezén!
Bors

„A tüskefehérje ellen képződnek az ellenanyagok”

A legtöbb embert az foglalkoztatja, hogy meddig kell tartanunk a különböző vírusmutációktól. De persze ugyanolyan fontos kérdés az is, hogy meddig véd az oltás, és mit tegyenek azok, akik félnek a mellékhatásoktól.

Több mint tizenhatezer mutánsát ismerjük a vírusnak, de csak néhány lett hírhedt: a brit, a dél-afrikai, a brazil és most az indiai. Ezek genomjában történt olyan mutáció, aminek következtében megváltozott a tüskefehérje, vagyis a vírusnak az az alkotóeleme, amivel a sejtjeinkhez tud kapcsolódni, tehát létrejön a fertőzés. Ez a tüskefehérje az, ami ellen az ellenanyagok képződnek, és ha hozzátapadnak, akkor a vírus nem tud fertőzést előidézni. Tehát ezek okozzák az immunitást: a tüskefehérje ellen képződő ellenanyagok.

„Egyénfüggő, hogy mennyire vált ki immunitást az oltás”

Mivel az előbb említett mutációk megváltoztatták a vírus tüskefehérjéjét, ezért nem lehet tudni, hogy hat-e ellenük a vakcina, vagy pedig megváltozott a mutánsok fertőzőképessége, ha már megváltozott ez a fehérje. A brit variánsnál igazolódott, hogy gyorsabban terjed, és fokozott a kórokozó képessége – valószínűleg ez igaz az indiai variánsra is.

Ott még csak azt tudjuk, hogy a fertőzőképessége megnőtt. Emiatt fokozottan figyelnünk kell az indiai mutánsra is

– szögezte le a doktor úr, aki szerint nem kell tartani a vakcina mellékhatásaitól.

A genetikailag örökölt immunrendszerünk függvénye, hogy az oltás mennyire vált ki immunitást a szervezetünkben. Azt azonban fontos hangsúlyozni, hogy 100 beoltott emberből mindet megvédi a lélegeztetőgépre kerüléstől és a haláltól, 89-nél még tünetek se lesznek, de 11-nél kialakulhat szaglásvesztés, köhögés, láz. Egyetlen vakcina sem ad élethosszig tartó védettséget, fél év vagy nyolc-tíz hónap múlva valószínűleg ismételni kell. A védekezésnek szerencsére másik eszközei is lehetnek a közeljövőben. Orrspray és szemcsepp formátumú vakcina is készülhet, ezen már dolgoznak – magyarázta a doktor úr.

A virológus arról is mesélt, hogy családja hogyan viseli a koronavírust, és a járványhelyzet enyhülését követő terveiről is beszélt. A részletekért keresse a hot! magazin legfrissebb számát!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.