Aktuális

Néhány szó is csattanhat akkorát, mint egy pofon

Bors

Létrehozva: 2021.05.07.

A családon belüli erőszak olyan társadalmi jelenség, amelyet férfiak és nők a XXI. században is egy emberként hajlamosak a szőnyeg alá seperni, elvégre „a pénz számolva, az asszony verve jó”. Ezzel szemben ha lerántjuk szemünkről a nép romantika nosztalgikus fátylát, komoly civilizációs probléma tárul szemünk elé.

Forrás: Fotó: Pexels.com

Az ember szívesen osztja meg a másikkal élete magaslatait, ugyanakkor a mélységekről előszeretettel hallgatunk.

Az elmúlt egy évben tapasztalt pandémia csak tovább mélyítette, jobb esetben végre a felszínre hozta a családok mélyén nyugvó feszültségeket.

Az elkerülhetetlen bezártság számos ellentétet ébresztett fel, és olyan feladatok elé állította a mikroközösségi szerveződéseket, amely gyakran még azok tagjait is meglepte.

Nők, anyák, feleségek

Mától egy friss, a témában megjelent könyv, a Mi lenne velem nélküled? is

esélyt adhat a menekülésre azoknak, akik önerejükből egyszerűen képtelenek lennének kitépni magukat bántalmazó kapcsolatukból.

A kiadvány megjelenése kapcsán az esemény moderátoraként szerepet vállaló egykori tornászbajnoknő, Csisztu Zsuzsa is fontosnak érezte, hogy hallassa a hangját, ráadásul nem kizárólag a nőtársait ért abúzus okán. – Nemcsak nőként és anyaként, de elvált asszonyként is úgy érzem, hogy erre a jelenségre sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítanunk – mondta el a műsorvezető. – Szerencsére másfél évtizede is megvan már, hogy

a válásommal lezárult az életem egy fejezete, azonban a mai napig vissza tudok nyúlni azokhoz a sebeket okozó emlékekhez, amelyeket már régóta temetni szeretnék magamban."

Van, hogy kell a külső segítség

– Sajnos a baráti körömben is bőven vannak olyanok, akik hasonló szituációban találták magukat. Hozzám közelálló emberek által alkotott

családokat láttam szétesni, párkapcsolatokat atomjaira hullani,

ezért is éreztem olyannyira érintettnek a témában – emelte ki a jogász végzettségű Csisztu Zsuzsa, majd hozzátette, hogy ebben a minőségében kérdezik, akkor a fizikai formát öltő bántalmazást feltétlenül annak a szintnek tartja, amely azonnali jogi beavatkozásért kiált.

Ez persze nem jelenti azt, hogy az esetleges szóbeli terrort évtizedekig kellene tűrnünk…

Van segítség!

Tavaly decembertől két új Áldozatsegítő Központ kezdte meg működését, vagyis a két budapesti, valamint a miskolci, pécsi és szombathelyi intézmények mellett már Szegeden és Kecskeméten is várják a segítségre szorulókat. Ha valaki a vírushelyzetben, illetve egyéb okokból kifolyólag nem tudja, avagy nem akarja személyesen felkeresni a központokat, hívja a hét minden napján, a nap 24 órájában ingyenesen elérhető Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös telefonszámon.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757761_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlait is kritizálta Jürgen Klopp a kínkeservesen kiharcolt győzelem után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22809_resized.jpg?avcount=1702261819
origo.hu

Emily Ratajkowski tangában mutogatja a fenekét - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758472_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Van két csillagjegy, akiről sosem gondolnád, de hátba fog szúrni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758920_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ukrajnának nincs jövője” – kemény üzenetet küldött Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16759316_auto_resized.jpg
ripost.hu

Heti top: Kiszel Tünde nagymama lett, Rékasi Károly kiakadt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16759874_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Verhofstadt őrjöng: „Ez őrület, azonnal elvenni Orbán szavazati jogát!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22810_resized.jpg?avcount=1702261819
origo.hu

Csak egy öv takarja Tolvai Reni feszülő, érett óriásmelleit - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758810_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Vigyázz az olcsó dióval, tönkreteheti a karácsonyi bejglit!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758362_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiakadtak Szoboszlai rajongói; elmondta róla a véleményét a Liverpoolból repült sztár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758821_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Álomszép ruhában jelent meg Karikó Katalin lánya a Nobel-díjak átadási ünnepségén - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16759915_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hajszálnyival nyert: ő a Sztárban sztár leszek! győztese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702261819
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/UBveBTe0xyzdE_CSrERvGtvBQYLqZ41W8y35kZo5mmM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ4MzkwNzY1MmE5NjQ2ZjU4MTFkZDQzYTVmMmNiOTBj.jpg
Gyász

„Istenem add, hogy megtaláljam a kisfiam sírját” – apró fejfa őrzi Istvánka emlékét a kaposvári temetőben

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/2zpSJdS92COVESl7dijO4eoEM2neJOsbKmiL53M90UQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk2ZDI2NjhjMWFiOTQ2ZmI5YzdhZWZhMzc1NTY2MmFl.jpg
Unoka

Fotón Orbán Viktor unokája: Annussal gyújtották meg a második gyertyát