Hogy lehetséges ez? 20 éves nőnek nézték a zsaruk az eltűnt kislány holttestét

Hogy lehetséges ez? 20 éves nőnek nézték a zsaruk az eltűnt kislány holttestét

bűnügy
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 07. 23:30
Fél éve tűnt el a kislány. Amikor a holtteste előkerült, a zsaruk azt hitték, egy húszéves nőt látnak. Érthetetlen, hogy tévedhettek ekkorát.
Bors

A 13 éves Alezauna Carter philadelphiai otthonából tűnt el. A Libbynek becézett kislányt még tavaly október 12-én látták utoljára, eltűnését novemberben jelentette a család.

Libbyt – mint az később kiderült – lelőtték: holttestére egy franktoni lakásban találtak rá, már idén, április 18-án. A gyermek haláláról azonban még ekkor sem értesülhetett a család, a rendőrök ugyanis ekkor még egy 20 éves nő halálát jelentették be.

A holttesten végzett vizsgálatok ugyanakkor májusra fényt derítettek az elhunyt valódi kilétére, amelyet követően a hatóságok azonnal értesítették a Carter családot – számolt be a történtekről a Crime Online.

Erős lány volt, aki nem ezt érdemelte volna

– mondta el gyermeke szerdai virrasztásán a gyászoló anya, Trish.

Mint az a nyomozás során kiderült, Libby már korábban is rendre megszökött otthonról. A philadelphiai rendőrség még egy videót is megjelentett, amelyen egy, a kislány megölésével gyanúsított személy látható:

A zsaruk azonban még senkit sem tartóztattak le, sőt: egyelőre

egyetlen lehetséges indíték sem ismert.

A hatóságok 20 ezer dolláros jutalmat ajánlottak fel az esetleges nyomravezetőnek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.