Aktuális

Intenzív rakétaháborúval telt az éjszaka Izraelben

MTI

Létrehozva: 2021.05.12.

Intenzív rakétaháborúval telt az éjszaka Izrael déli és középső részén, valamint a Gázai övezetben - jelentette a helyi média Izraelben szerda reggel.

Forrás: MTI/AP/Halil Hamra

A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet szerint ezer,

az izraeli biztonságiak szerint mintegy 850 rakétát indítottak eddig Izrael civilek lakta településeire a Gázai övezetből. A hadsereg közleménye szerint a lövedékek 85-90 százalékát megsemmisítették a levegőben a Vaskupola légvédelmi rendszer ellenrakétái.

Az ország legsűrűbben lakott központi településein éjszaka légiriadók ébresztettek fel több százezer izraelit, akik a több hullámban érkező rakéták idején óvóhelyekre vagy otthonaik védett betonszobáiba menekültek.

Lód mellett, az ország középső részén, a repülőtér közelében becsapódott egy rakéta, és házuk udvarán megölt egy arab nemzetiségű édesapát és 16 éves lányát, akik éppen az óvóhelyre siettek - jelentette a katonai rádió. Eddig öt halálos áldozata volt Izraelben a Falak őrzője nevű, a gázai terrorszervezetek ellen indított hadműveletnek.

Egy lövedék lerombolt egy családi házat Jehudban, a Ben Gurion repülőtér közelében. A mentőszolgálat munkatársai szerint az ott élőknek sikerült időben az óvóhelyre érniük, és ezért nem esett bántódásuk, noha otthonuk teljesen megsemmisült.

A Holonban lévő Wolfson kórházba 40 sebesült érkezett a becsapódó rakéták okozta sebesülésekkel, többségüket ellátás után hazaengedték, négy súlyos sebesültet jelenleg is ápolnak - mondta el a rádiónak az intézményt igazgató doktornő, Anat Engel.

A vegyesen, zsidók és arabok lakta Lódban az arab fiatalok zavargásai miatt zárlatot rendeltek el, és rendkívüli biztonsági erőket rendeltek a városba. Az arab fiatalok kedd este rendőrökre adtak le lövéseket, s felgyújtották zsidók autóit és zsinagógáit.

Izrael számos városában tüntetett a lakosság ötödét jelentő arab kisebbség, gumiabroncsokat égettek, utakat zártak el.

A Gázai övezettől északra lévő Askelón fölött sűrű füst uralja az eget, mert találat ért egy olajvezetéket, és az üzemanyag lángol. A város lakóit felszólították, hogy ne hagyják el lakásaikat sem a gyakori légiriadók, sem a jelentős légszennyeződés miatt.

Az izraeli hadsereg újabb, ejtőernyős egységeket vezényelt a gázai határ mellé, s Ciszjordániában az éjszaka letartóztatták a Hamász több tucat helyi vezetőjét - értesült a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

A Gázai övezetben eddig mintegy ötszáz légicsapást hajtott végre az izraeli légierő, melyek egyikében célzott rakétatámadásokkal megölték a Hamász hírszerző szervezetének két vezetőjét Gáza város Tel Al-Hava nevű lakónegyedében. Kedd este leromboltak két 9 emeletes, a Hamász irodáinak otthont adó gázai épületet, de előzőleg figyelmeztették az ott tartózkodókat, hogy hagyják el a házat.

Izrael és gázai szélsőséges iszlamista szervezetek között hétfő este kezdődött rakétaháború, miután Jeruzsálemben összecsapások zajlottak le palesztinok és az izraeli biztonságiak között az iszlám vallás Mekka és Medina után harmadik legszentebb helyén, az Al-Aksza mecsetnél.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713586210
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713586210
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713586210
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713586210
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól