A China National Biotec Group (CNBG) korábban gyártott két oltása közül az egyik, elölt koronavírust tartalmazó vakcina, a Sinopharm tavaly decemberben elsőként jutott feltételes piaci engedélyhez az ázsiai országban - a magyar egészségügyi hatóságoktól is ez az oltóanyag kapott engedélyt.
Az új, 3 év feletti, ám 18. életévét még be nem töltött gyermekek számára szánt készítmény
felépítése a COVID-19 egyik S-fehérje-alegysége, méghozzá a receptorkötő tartomány szerkezeti jellemzőin alapul. Voltaképpen a kórokozó S-fehérjéjének másolatait állítja elő, amivel arra ösztönözi a szervezetet, hogy az a vírust semlegesítő antitesteket termeljen.
A vakcinát gyártó cég szerint az általuk korábbiakban már kifejlesztett, vagyis elölt vírust tartalmazó oltóanyaggal szemben
a génmódosított vakcina előállítása nem igényel magas biológiai biztonságú laborokat,
vagyis a szer nagy volumenben történő gyártása hamar kezdetét veheti. Mint azt a vállalat közölte: a most beindított tesztek eredményei döntik majd el, akár három adagra is szükség lesz-e a kellő védettség kialakulásához.
Ahogy azt Dr. Tóth Sándor a Borsnak elmondta: az új gyógyszerhez hasonlatosan mind a hírvivő RNS, mind a DNS vakcinák rekombináns oltóanyagnak számítanak. Mindemellett a virológus szerint a „génmódosított” kifejezés azt takarhatja, hogy a készítmény az Astra Zeneca, illetve a Szputnyik V ligájában játszik.
Ennek értelmében a génmódosítás a hordozó vírusban történik, vagyis így válik majd szaporodásra képtelenné
– magyarázta a szakember. Azt is elmondta, abban sincs jelentős újdonság, hogy a kínaiak az S-fehérje receptorkötő tartományának szerkezeti tulajdonságait vették alapul a vakcina megalkotása során, vagyis egy megbízható technológiával állunk szemben – illetve azok, akik majd a tesztek alanyai lesznek.
A doktor úr arra is kitért, nincs abban semmi meglepő, hogy három dózist jósolnak a megfelelő védettséghez, elvégre a legtöbb hagyományos vakcina esetén már régóta ez a bevett eljárás. Az első oltás megismerteti az immunrendszerrel az antigént. Ezt szokta követni az 1-2 hónapon belül beadott emlékeztető oltás, évekkel később pedig a harmadik zárja a folyamatot – ez a rutin.
Az utolsó hivatott felfrissíteni az immunmemóriát, amellyel ezek után évekre, vagy akár évtizedekre elegendő védettség is elérhető
– emelte ki a szakértő, hozzátéve, hogy az eddigi ismeretek alapján az új vakcina esetében is erről lehet szó.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.