Aktuális

A biztonságos közlekedés a gyalogosok felelőssége is

Bors

Létrehozva: 2021.05.30.

A mindennapi forgalomban egyre inkább érződik, hogy a járvány uralta hónapok után kezd visszatérni az élet az utakra is.

Forrás: Shutterstock

A jó idővel együtt megjelennek a motorosok, ke­rékpárosok, újabb divat szerint az elektromos és klasszikus rolleresek is, s utóbbiak a közlekedési szabályok szerint gyalogosoknak számítanak.
A gyalogosok egyébként a szabályok betartásával sokat segíthetnek a biztonság megőrzésében, hogy ne váljanak baleset áldozatává, rossz esetben sérültjévé, tehát fontos, hogy a gyalogosok is felelősségteljesen közlekedjenek.

1. Az úttesten mindig a kijelölt gyalogátkelőhelyet használja, még ha az egy kicsit messzebb is van, vagy kerülni kell. Egyrészt ott elsőbbséget élvez, de az autósok is jobban számítanak ott a gyalogosok feltűnésére, mintha csak átrohan valahol az úton. Ez abban az esetben is igaz, ha kerékpárral, rollerrel, vagy épp görkorival keresztezné az autós forgalmat.
2. Fontos, hogy a kerékpárt és a rollert a gyalogátkelőhelyen csak tolni szabad!
3. Az úttesten történő át­kelés során fontos, hogy mind a gyalogos, mind a jár­művezető keresse a másikkal a szemkontaktust, ami segít­het abban, hogy a közlekedés részt­vevői megismerjék egymás szán­­dékát a közlekedésben.

4. A gyalogosoknak elsősorban a járdán kell közlekedniük, ahol pedig nincsen járda, ott a leállósávot, az útpadkát vagy a kerékpárutat igénybe véve kell haladniuk. Ha az úton egyik sincsen – vagy az a gyalogos közlekedésre alkalmatlan –, akkor lakott területen lehetőleg a menetirány szerinti bal oldalon, lakott területen kívül mindig a bal oldalon, a járműforgalommal szemben közlekedjenek az úttesten.
5. A kerékpárosoknak is érdemes kiemelten figyelniük a közlekedésben, hisz az autósok már elszoktak a kétkerekűek jelenlététől, így a visszarázódás során veszélyesebb a forgalom. 
6. Bringával mindig a kerékpárúton, -sávban haladjon, ennek hiányában az út jobb szélén. Sajnos sok kerékpárosnál látható, hogy öntudatosan a megengedett egyméteres határ belső szélén teker, de ezzel inkább csak saját magát hozza veszélyesebb helyzetbe.

Sofőrök koncentrációja

A gyalogosok figyelmetlensége mellett sajnos az autó­sok is kisebb rutinnal mozognak mostanság, ezt igazolja az a rengeteg baleset, amely az utakon látható. Az erősebb forgalomban a sofőrök hamarabb elfáradnak, elvesztik koncentrációjukat, mondhatni „bebambulnak”, ami számtalan koccanásos baleset okozója. Ez persze veszélyes a gyalogosokra is, de ilyen állapotban a sorok közt elhaladó kerékpárosokat és motorosokat is nehezebben, vagy egyáltalán nem veszik észre az autóban ülők. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713492609
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142256_auto_resized.jpg
life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142619_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gigantikus mennyiségű drogot foglaltak le egy bűnszövetkezettől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138855_auto_resized.jpg
ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713492609
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135600_auto_resized.jpg
travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713492609
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713492609
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142415_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze