Sajnos várható volt: a koronavírus miatt újabb fesztivál marad el

Sajnos várható volt: a koronavírus miatt újabb fesztivál marad el

elmarad
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 04. 21:10
Bármennyire is örültünk volna, ha az ellenkezőjéről számolhatunk be, senkit sem ér meglepetésként: a FEZEN is elmarad az idén.
Bors

A tavalyi évhez hasonlóan 2021-ben sem rendezik meg a székesfehérvári Fezen fesztivált - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

Kovács Antal főszervező két fő okot jelölt meg a döntés háttereként: egyrészt a nemzetközi előadók hiányát, hiszen a korábban bejelentett fellépők nagy része már 2022-re tette át koncertjét, másrészt a védettségi igazolvány kérdését, hiszen lehetnek jópáran a már jeggyel rendelkezők közül, akiknek a Fezen időpontjában - július végén - nem lesz még védettségi igazolványuk.

Az is a lemondás mellett szólt, hogy még nem lehet tudni, mikor indulhatnak újra a zenés-táncos rendezvények, illetve hogy pontosan milyen járványügyi szabályokat kell majd betartani. Egy ilyen nagy rendezvény megszervezését ugyanakkor nem lehet az utolsó pillanatra hagyni - jegyezte meg a főszervező.

A közlemény szerint a jövőre 25 éves rendezvény a jubileumhoz méltó programmal várja majd a fesztiválozókat 2022-ben.

Nem ők az egyetlenek

Sajnos borítékolható volt, hogy a tavalyi nyár után idén is elmarad a fesztiválszezon. Noha többen még kivárnak, a Balaton Sound és a Volt Fesztivál már bejelentette, hogy leghamarabb 2022-ben lesznek, és nagy valószínűséggel hasonló sors vár a többiekre is – nem csak hazánkban. A világ legnagyobb sörfesztiválja, az Oktoberfest is épp a napokban jelentette be, hogy az idei rendezvényt nem tartják meg.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.