"Győzött a cukorbetegség" - e szavakkal gyalázta meg az elhunyt fiú sírját

"Győzött a cukorbetegség" - e szavakkal gyalázta meg az elhunyt fiú sírját

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 14. 17:00
Liam Scarman éppen karácsony első napján távozott az élők sorából.
Bors

Simona Julius festékkel rongálta meg egy cukorbetegségben elhunyt fiatalember sírját - írja a brit Mirror. A 25 éves nő az alábbi ízléstelen üzenetet hagyta a márványtömbön:

Hahaha, Liam! Úgy tűnik, most is győzött a diabétesz."

A Scarman fiú még 2017 karácsonyának első napján halt meg. Simona ráadásul nem érte be ennyivel, a sírkő túloldalán ugyanis még az áldozat állítólagos gyávaságára, illetve gyengeségére is felhívta a figyelmet, méghozzá a következő szavakkal:

Pussyhole, bruv"

- ami nemes egyszerűséggel csak annyit tesz: "P.nci vagy, tesó."

KEGYELETSÉRTÉS

Hogy Simonát mi ösztönözte kegyeletsértő tettére, egyelőre még nem világos, azonban a család korábban tett nyilatkozatai alapján úgy vélni,

a nő egy régebbi szerelmi háromszög tagja lehetett. 

A bűncselekményt még tavaly novemberben, röviddel Liam halálának harmadik évfordulóját megelőzően követte el, ám az ügyben csak most született meg a bírósági határozat, mely szerint Juliust

8 hét börtönre ítélték a bristoli temetőben történtekért. 

Ami a család megsértését illeti, Simonának 500 fontos, vagyis mintegy 200 ezer forintos kártérítést kell fizetnie, valamint 3 évre szóló korlátozó végzés született ellene.

Egy gyermek elvesztése a gyász legszörnyűbb formája. Teljesen felemésztette az életemet"

- nyilatkozta az ügyben a fiatalember anyja, Sue Witt.

A woman has been jailed after vandalising the grave of a young diabetic man with the words: “Ha Ha Ha Liam. Looks like...

Közzétette: Newsflash NG – 2021. május 14., péntek
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.