Aktuális

Vascsővel verte agyon anyát és lányát a makói gyilkos, aki helyett majdnem mást tartóztattak le

Bors

2021. április 24. szombat 23:30

A férfi idős szomszédnőjét és annak lányát is meggyilkolta, majd elmenekült. Két év múlva kapták el.

Forrás: Pexels.com

Végre bíróság elé áll az a férfi, aki még 2004-ben végzett ki brutális módon egy idős makói asszonyt, és annak lányát is. A férfi anya és lánya közvetlen szomszédságában élt, amikor egy nap átmászott a kerítésen, hogy betörjön és kirabolja a két asszonyt. 

A házba lépve azonban szembe találta magát a nyugdíjas anyával, akinek azonnal neki is esett a magával vitt vascsővel, és addig ütötte, míg az asszony ájultan össze nem rogyott. Ugyan így tett a nemsokára hazaérkezőp lányával is, majd miután mindkét asszony magatehetetlen állapotban feküdt, egyenként meggyilkolta őket.

Ezek után, az áldozatok vérbe fagyott teteme felett enni és inni kezdett, majd kutakodott, hátha rálel némi pénzre, de amikor semmit nem talált, zsákmány nélkül távozott, magára hagyva a két nőt. 

A valós gyilkost sokáig nem találták, tette után ugyanis egy másik férfit hallgattak ki gyanúsítottként, akit azonban elengedtek két évvel később, mert nem találtak ellene bizonyítékot. Az újabb adatok később merültek fel, és amikor tovább folytatták a nyomozást, akkor került a képbe maga, a gyilkos is, akit hamarosan letartóztattak. A férfit most több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolják, kedden áll a Szegedi Törvényszék elé.

További cikkek

Havazás

Kiadták a riasztást: Ezeket a megyéket borítja be mindjárt a hó

Botrány

Autót akartak feltörni, nyilvános szex lett belőle

Ez is érdekelhet