A mostani adat mintegy 5500-al haladja meg a korábbi, tavaly szeptember 17-i csúcsot, amikor 97 894 embernél mutatták ki 24 óra alatt a kórt.
Hétfőre 478-an haltak meg, így a járvány kezdete óta 165 101-re emelkedett a betegség halálos áldozatainak száma.
A fertőzés hirtelen történt emelkedésének hírére estek a helyi tőzsdei indexek.
Indiában még a koronavírus második hullámával küzdenek az egészségügyi hatóságok. A leggazdagabb államban, Maharastrában 57 074 esetet regisztráltak az elmúlt 24 órában, ugrásszerűen megnőttek a fertőzéses esetek.
Attól tartva, hogy az egészségügyi ellátórendszer nem képes lépést tartani az ilyen mértékű esetszám-emelkedéssel, Narendra Modi miniszterelnök magas szintű megbeszélést tartott a helyzet áttekintésére, a szövetségi hatóságok pedig szakértői csoportokat küldtek Mahárástrába és a két másik legsúlyosabban érintett államba.
Ezzel egy időben Mahárástra államban újabb járványügyi korlátozásokat rendeltek el, köztük
éjszakai kijárási tilalmat, valamint péntek 20 órától hétfő 7 óráig tartó vesztegzárat.
Számos államban, ahol korábban enyhítették a járványügyi előírásokat, most ismét megszigorították a korlátozásokat, újra szabályozták az esküvőkön résztvevők számát, egyben bezárták az oktatási intézményeket.
A szövetségi kormány további erőfeszítéseket tesz a védőoltások beadásának felgyorsítására. Az országban minden 45 év fölötti számára lehetővé teszik az oltás beadását. A cél az, hogy július végére 300 millió ember kapja meg a vakcinát.
A koronavírus fertőzöttek számát tekintve India, ahol a járvány kezdete óta 12,6 millió beteget regisztráltak, a harmadik helyen áll a világban, az Egyesült Államok és Brazília mögött.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.