Aktuális

Lélegzetállító fenekével hódít Valentina, aki nem csak gyönyörű, de legyőzte a halált is – fotók

Bors

Létrehozva: 2021.04.10.

A hibátlan alakú sportolónőnek néhány éve az életéért kellett megküzdenie. És nyert.

Talán nem sértjük meg Valentina Vignalit azzal, hogy nem feltétlenül a kosárlabdatudása miatt írunk róla. Pedig a jövő hónapban harmincadik születésnapját ünneplő olasz sportolónő a labdával sem ügyetlen, de az utóbbi években már tévés személyiségként, modellként és influenszerként dolgozik.

Talán nem véletlenül van már több mint 2 millió követője Instagramon.

Pedig a 183 centiméter magas barna szépség élete nem volt mindig ilyen pompás, hiszen 2013-ban az orvosok pajzsmirigyrákkal diagnosztizálták. Valentina a La Gazzetta dello Sportnak adott interjújában elmondta, hogy a betegségének voltak előjelei, de arra nem gondolt, hogy életmentő műtétre, majd hosszas sugárterápiára lesz szüksége.

Naponta csaknem 20 órát aludtam, nem tudtam felkelni az ágyból, de Szerencsére az edzések este voltak. azt mondogattam magamnak, hogy „Vale, kelj fel, szedd össze magad”, de végül sokszor sírva játszottam a fáradtság miatt. 

A betegségét legyőzve szinte azonnal visszatért a pályára, és még most is pattogtat, miközben már számtalan tévéműsorban megfordult, és rengeteg felkérése lett modellként is.

Ma már ő is a Victoria's Secret nevű fehérneműmárka egyik arca, és alakját nézve nem is lehet vitatni, hogy helye van a topmodellek között. És hogy mi a titka?

– Nagyrészt anyának és apának kell köszönetet mondanom, különösen a magasságom miatt. De a testet gondozni kell, ami egy nő számára soha nem könnyű. Az edzés és a megfelelő táplálkozás kombinációjával azonban bárki lehet sikeres – vallja Valentina.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16745752_auto_resized.jpg
origo.hu

Csalás az egész női kézilabda-vb

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22686_resized.jpg?avcount=1701954310
origo.hu

Elszakadt a valóságtól Zelenszkij, Amerikának elege lett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16747166_auto_resized.png
metropol.hu

Nem sikerült a mutatvány, roncsból mászott ki Jákob Zoli – Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16747505_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A szlovén újságíró elkezdte sértegetni Novák Katalint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16746855_auto_resized.jpg
ripost.hu

Mazsinak üzent Baukó Éva az ingatlanozás árnyoldaláról: "Csak a melleimet bámulja és kávézni hív"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16747314_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A francia elemző már tudja, mi lesz a vége Macron és Orbán találkozójának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22691_resized.jpg?avcount=1701954310
origo.hu

Megszólalt Meggyes Dávid: Sajnálom, hogy vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16746665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Figyelmeztet a szakértő: ha így eszed a csokit, tönkreteszed vele a fogadat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1701954310
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/1124_resized.jpg?avcount=1701954310
life.hu

PMS-barát ételek, azaz mit fogyasszunk és mit ne a menstruáció előtti napokban?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22689_resized.jpg?avcount=1701954310
lapcentrum.hu

Vásároljon most egy éves Mandiner előfizetést és fél évet mi állunk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/GuHHRs7uXJCq0tdFE2XTqArPZmqr7lBJlPiTS6FOZNw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNkYzgxNGIyYjIzYzRjODc5YmU5ZWVmOTYxOWRjZGU5.jpg
Értékpapír

Nagy bejelentést tett Varga Mihály, hétfőtől már érvénybe is lép

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/MU4nTVZir5gpe8wp88kC-d_uccdYsLVSn7tV3dy2_pU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiZDA4ZDRlZGRlZTRlOTFiODk0YjAyYTJlNWQ5MGZk.jpg
Adócsalás

40 rendbeli adócsalással gyanúsítják a magyar Amnesty-főnök testvérét