Aktuális

Nehéz helyzetbe került a postás, ellopta a címzetteknek küldött pénzt

MTI

2021. április 20. kedd 12:35

Sikkasztás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt a Nagykátai Járási Ügyészség egy postás ellen, aki kézbesítés helyett ellopta a címzetteknek küldött pénzt 2019-ben - közölte a Pest megyei főügyész kedden.

Szabó Ferenc közleménye szerint a nő kézbesítőként dolgozott a nagykátai járásban, rendszeresen vitt ki pénzküldeményeket is.

A vádlott 2019 októberében nehéz anyagi helyzetbe került, ezért úgy döntött, hogy a kézbesítés helyett a kisebb értékű utalványok összegeit a címzettek aláírását hamisítva megtartja magának.

A hiányt a későbbi kézbesítésekből akarta pótolni úgy, hogy azokat a korábban kiesettek részére vitte ki.

A nő 2019 októbere és decembere között tizennégy sértett részére mintegy ötszázezer forintot - javarészt gyermekek után járó ellátást, kisebb összegű nyugellátást vagy egyéb járadékot - nem kézbesített.

A Pest megyei főügyész hozzátette: a bűncselekményre egy panasz miatt indult belső vizsgálatkor derült fény, a sértetteket ezután kártalanították.

Az ügyészség a nő ellen kisebb értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat - olvasható a közleményben.

További cikkek

Baleset

Lezárták az M1-est, mentőhelikopter érkezett - nagy a baj

Pénz

Bejelentették, mikor kapják vissza a családok az szja-t, és mikor jön a 13. havi nyugdíj

Ez is érdekelhet

metropol.hu

Borzalmas körülmények között halt meg a tatabányai földrajztanár, rejtély mi történt Róberttel

borsonline.hu

Erre nem számítottunk: Ez jön fagy után hétvégén

origo.hu

Jelentős támogatást kap az egyik vezető magyar mezőgazdasági vállalat

magyarnemzet.hu

Márki-Zay gyakorlatilag elismerte, hogy választási csalásra buzdított + videó

kemma.hu

Még a szexet is bevállalta az esztergomi nő, hogy tökéletes legyen a milliós csalás

origo.hu

Javították az Oculus Quest 2 színhibáját

nemzetisport.hu

Liverpool: a Porto szélsője érkezhet, de két csatár távozhat – sajtóhír

vg.hu

Ez lehet a hatása az orosz-ukrán konfliktusnak

mandiner.hu

The Economist: A tagok megbánták, hogy beengedték az EU-ba Magyarországot

nemzetisport.hu

NB I: megszorongathatják az üldözők a címvédésre törő Ferencvárost

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. január 29.: az Ikrek fellélegezhet, a Skorpió adja át magát a boldogságnak

origo.hu

Riasztott az Aldi, fémdarabok lehetnek ebben a kávéban