A koronavírus-járvány minden egyes embert megsanyargatott az országban, így a pandémia természetesen a vendéglátósokra is kihatott.
A több mint egy éve tartó kínkeserves küzdelem most némi reménnyel kecsegteti az ágazatot, ugyanis hamarosan megnyithatják teraszaikat a vendégeik előtt.
Nyúzó Imre étteremtulajdonos szerint a bevételforrás kiesése mellett a legnagyobb kihívást most a csapat megszervezése jelenti, ugyanis rengetegen elhagyták a szakmát, és olyan állást kerestek, ami a járvány ideje alatt is életképes.
– A mi csapatunk már néhány hete összeállt, mert már jó ideje terveztük, kikkel indulunk, ha szabad utat kapunk – mondta a BorsOnline-nak Nyúzó Imre séf, aki szerint sokan gondban vannak azzal, hogy kellő számú alkalmazottat vonultassanak fel a nyitásra.
Természetesen én és minden vendéglátós ismerősöm nagyon örülünk, hogy végre nyithatunk, de a legtöbben már nem hiszünk benne, hogy valaha minden ugyan olyan lehet, mint a koronavírus-járvány kitörése előtt.
Vendéglátós berkekben a legtöbben bizakodunk és pozitívak vagyunk, de igyekszünk felkészülni arra, hogy nem ez volt az utolsó lezárás.
Imre szerint egy ilyen időszakban több lábon kell állni.
– Mivel bármikor bármi történhet, rizikós a helyhez kötött vendéglátás. Így bár a Vokál Rock Bisztró kapuja továbbra is nyitva fog állni, szeretnénk új ötleteket megvalósítani.
Ha a szezon beindul, megnyitjuk az első BBQ mozgó büfénket, hisz ezek a járvány ideje alatt is működhetnek
– újságolta az étteremtulajdonos, aki bár bízik benne, hogy véget ér a járvány, szeretne járványtól független megélhetést biztosítani a családjának.
Nyúzó Imre szerint a vendéglátás talpra állása évekbe fog telni, ám véleménye szerint pozitív hozadéka is van a járványhelyzetnek.
– Azt gondolom, hogy leginkább azok az éttermek fognak tudni talpra állni, és azok a vendéglátósok fognak a pályán maradni, akik valóban szívvel lélekkel csinálják ezt az egészet. Szerintem a megélhetési vendéglátósok ki fognak kopni a szakmából, ami által egy pozitív átalakuláson mehet keresztül a magyar vendéglátás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.